Infostart.hu
eur:
365.22
usd:
324.73
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök-jelölt a személyéről tartandó parlamenti szavazás előtti megbeszélésre érkezik Moszkvában 2020. január 16-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Döntött Putyin: maradhat a posztján a miniszterelnök

Marad a régi gárda.

Az orosz alkotmánynak megfelelőan Misusztyin május 7-én, rögtön Putyin ötödik elnöki beiktatását követően a kormányával együtt lemondott, de ügyvezetőként folytatta tevékenységét. Miniszterelnöki jelölését az alsóház pénteken, moszkvai idő szerint 14 órakor fogja megvitatni. Ezt megelőzően a jelölt felkeresi mind a négy parlamenti frakciót.

Az 58 éves Misusztyin először azt követően lett miniszterelnök, hogy elődje, Dmitrij Medvegyev 2020. január 15-én bejelentette kormányának lemondását. Ez három órával azt követően történt, hogy Putyin elnök elmondta beszédét a Szövetségi Gyűlésben (a parlament két háza előtt). Az alsóház másnap 383 támogató szavazat és 41 tartózkodás mellett elfogadta a döntést.

A közgazdaságtudományi doktorátussal rendelkező, technokratának tekintett Misusztyin 2010 és 2020 között vezette a Szövetségi Adóhivatalt. A kormányzatnál 1998-ban kezdett el dolgozni, de a magánszektorban is tapasztalatot szerzett.

A kormány vezetését a koronavírus-járvány kezdetén vette át. Putyin május 6-án megfogalmazott értékelése szerint a hatóságok munkája "kielégítő eredményt hozott mind a koronavírus elleni küzdelem, mind a gazdaság szempontjából". Azt mondta, hogy a kormányzat a "különleges hadművelet" - az ukrajnai háború - 2022. februári kezdete óta "általában véve sikeresen" birkózott meg az új kihívással.

A módosított orosz alaptörvény értelmében a kormányfőt az elnök nevezi ki, miután a duma jóváhagyja a jelöltségét. Az új miniszterelnök legkésőbb egy héttel a kinevezése után benyújtja az elnöknek a szövetségi végrehajtó szervek felépítésére vonatkozó javaslatait.

A kormányfő 14 napon belül a benyújtja az alsóháznak a miniszterelnök-helyettesi és a szövetségi miniszteri posztokra szóló jelölését. Kivételt képeznek a "biztonsági blokk" és a külügyi tárca vezetői, akikre külön eljárás vonatkozik.

A parlament alsóháza egy héten belül dönt a kormányfő által benyújtott jelöltekről, akiket azután az orosz elnök nevez ki. A védelmi minisztérium, a Szövetségi Biztonsági szolgálat (FSZB), a belügyminisztérium, az igazságügyi minisztérium, a rendkívüli helyzetek minisztériuma és a külügyminisztérium vezetőjét a felsőházzal folytatott konzultációt követően nevezi ki az elnök. A jelöltek először az illetékes szakbizottság előtt jelennek meg, majd a testület véleménynyilvánítását követően az összes szenátor szavaz.

Valentyina Matvijenko, a felsőház elnöke korábban kijelentette, hogy az erőszakszervezetért és a diplomáciáért felelős tárcavezetők jelölése május 15-én történhet meg.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×