Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Rendőrök őrizetbe veszik a kelet-hollandiai Ede városában elkövetett túszejtés gyanúsítottját (k) 2024. március 30-án. A holland rendőrség tájékoztatása szerint nem volt jele terrorista indítéknak, a négy túsz sérülések nélkül kiszabadult.
Nyitókép: MTI/EPA/ANP/Remko De Waal

Vége a túszdrámának

Békésen ért véget a hollandiai túszejtés, amelyben egy férfi egy éjszakai lokál személyzetét ejtette foglyul szombaton kora reggel.

A túszdráma a kelet-hollandiai Ede városában nem sokkal 12 óra után fejeződött be, amikor a túszejtő férfi feltartott kézzel elhagyta a helyiséget. A sajtóban bemutatott fényképeken látható, amint a bekötött szemű férfit felfegyverzett rendőrök egy rendőrautóba ültetik. "A túszdrámának vége" - közölték a hatóságok.
A férfi nem sokkal azután hagyta el a Petticoat éjszakai lokált, hogy elengedte negyedik túszát is. Három másik túszt - két nőt és egy férfit, a bár dolgozóit - körülbelül egy órával korábban engedte szabadon a túszejtő. A de Telegraaf hírportál szerint a túszok kiszabadításához egy erre szakosodott túsztárgyalót vont be a rendőrség.

A területileg illetékes ügyészség vezetője később sajtótájékoztatón elmondta, hogy a túszejtő hátizsákjában nem volt robbanószer, amelynek gyanúja miatt kiürítettek 150 környékbeli lakást. A férfi késekkel tartotta rettegésben túszait.

René Verhulst, Ede polgármestere megdöbbenését fejezte ki az incidens miatt: "a túszul ejtett emberek szörnyű helyzetben voltak, együttérzek velük és mellettük állok, számíthatnak a támogatásomra" - jelentette ki. A polgármester felhívta a figyelmet, hogy az incidensről a médiában megjelent videókat ne osszák meg a közösségi felületeken, arra hivatkozva, hogy "a kiszabadult túszoknak joguk van arra, hogy békén hagyják magánéletüket, és a rendőrség is szeretné megfelelően végezni a munkáját."

Elmondta azt is, hogy a város tanácsa ideiglenes menedéket nyújtott az incidens miatt a környékről evakuált embereknek. A hatóságok 150 lakásból kérték fel távozásra a lakókat. A rendőrségi akció kezdetén a NOS műsorszolgáltató riportere egy távirányítású robotot, valamint tűzszerészeket és védőfelszerelésben lévő rendőröket látott a helyszínen.

A de Telegraaf című országos napilap több névtelen forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy egy fegyverekkel és robbanószerekkel felszerelkezett férfi ejtett túszul embereket a bárban. Az NS vasúttársaság honlapján közzétett tájékoztatás szerint az incidens miatt az Ede városba tartó és onnan induló járatokat felfüggesztették.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×