Infostart.hu
eur:
363.22
usd:
314.66
bux:
0
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Nyitókép: Forrás: RAI

Halálos áldozatai is vannak a Róma környéki kórházban pusztító tűznek

Legkevesebb négy halálos áldozata volt annak a tűznek, amely egy Róma környéki kórházban pusztított pénteken éjszaka - közölték a helyi tűzoltók szombaton reggel.

A lángok éjjel 11 óra körül csaptak fel a Tivoliban lévő Keresztelő Szent János Kórházban. A három áldozat halálát a helyi médiabeszámolók szerint füstmérgezés okozta.

A mentés során a tűzoltók egy negyedik ember holttestét is megtalálták, de az nem derült ki, hogy az illető halálát a tűz okozta, vagy korábban hunyt el.

Az előzetes jelentések szerint a tűz a kórház pincéjében kezdődött, keletkezésének okát azonban egyelőre nem közölték.

A lángok gyorsan elharapództak, és elérték a sürgősségi osztályt és az intenzív osztályt is. A felsőbb emeleteket nem érintette a tűz, de a füst miatt az egész épületet ki kellett üríteni.

A kórházból mintegy kétszáz beteget, köztük gyermekeket evakuáltak, a súlyos állapotú pácienseket az olasz főváros több kórházában helyezték el.

A tűzoltóknak az éjszaka folyamán sikerült eloltaniuk a tüzet.

Címlapról ajánljuk
Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×