Infostart.hu
eur:
361.54
usd:
315.24
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric
US pentagon building aerial view at sunset
Nyitókép: icholakov/Getty Images

Áll a bál a Pentagon kiszivárgott katonai dokumentumai miatt

A védelmi tárca (Pentagon) után az amerikai igazságügyi minisztérium is vizsgálatot indított, hogy miként kerültek nyilvánosságra a védelmi minisztérium minősített, többek között az ukrajnai műveletekkel kapcsolatos dokumentumai.

Az igazságügyi minisztérium helyi idő szerint pénteken adott ki közleményt, ami szerint egyeztetnek a védelmi minisztériummal, és saját vizsgálatot indítottak.

Ezt megelőzően a védelmi tárca helyettes szóvivője közleményében azt írta, hogy a Pentagonnak tudomása van a közösségi médiában megjelentekről, és vizsgálja az ügyet. Sabrina Singh ugyanakkor a dokumentumok hitelességét illetően nem bocsátkozott részletekbe.

A több közösségi médium felületein, köztük a Twitteren és Telegram oldalain megjelent katonai dokumentumok olyan amerikai és NATO-tervekről szólnak, amelyek az ukrán haderő támogatásának, utánpótlásának és megerősítésének elképzeléseit részletezik, valamint a háborús veszteségeket összesítik.

Az ügyről elsőként beszámoló The New York Times címu napilap péntek éjszaka arról adott hírt, hogy újabb, ezúttal a Közel-Keletet és Kínát is érintő dokumentumok is megjelentek a közösségi médiaoldalakon. Az iratok 2023. február 23. és március 1. közötti keltezésűek.

Amerikai kormányzati illetékesek közölték, hogy olyan katonai összefoglalókról lehet szó, amelyek a vezérkaron belül napi rendszerességgel készülnek, de nem nyilvános felhasználásra. A tájékoztatás szerint ugyan minősített adatokról lehet szó, de azok tényleges hírszerzési értéke csekély, valamint az azokban szereplő számadatokat megváltoztathatták.

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal főtanácsadója szerint a kiszivárogtatás mögött Oroszország áll, de a megjelent adatoknak semmi közük Ukrajna valós terveihez. Hozzátette, hogy az csak porhintés, hiszen ha Oroszország tényleg valós katonai előkészületekről szóló információhoz jutott volna hozzá, akkor az nem kerül nyilvánosságra.

Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője korábban úgy reagált, hogy Oroszországnak semmi kétsége nincs afelől, hogy az Egyesült Államok és a NATO közvetett és közvetlen módon beavatkozik Ukrajna és Oroszország konfliktusába, és ez a beavatkozás egyre növekszik.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×