INFORÁDIÓ
2022. június 28. kedd
Irén, Levente

ausztria

alexander van der bellen

elnök

Alexander Van der Bellen osztrák elnök nyilatkozatra érkezik a bécsi Hofburgban 2019. május 21-én. Az államfő a nap folyamán felmentette tisztségéből Herbert Kickl szabadságpárti belügyminisztert, valamint elfogadta az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) valamennyi miniszterének lemondását.

Csak egy nagy párt állít ellenjelöltet az újrainduló Alexander van der Bellennek

Infostart

Általános támogatás fogadta Ausztriában Alexander van der Bellen államfő bejelentését arról, hogy újraindul a köztársasági elnöki tisztségért. Újraválasztása biztosra vehető, az elmúlt években az ország több belpolitikai vihart vészelt át, amiben nagy szerepe volt az elnök tekintélyének és józanságának.

Alexander Van der Bellen osztrák államfő a várakozásoknak megfelelően vasárnap bejelentette, hogy újraindul a köztársasági elnöki tisztségért. A bejelentés egy mindössze kétperces videóüzenetben hangzott el.

"Ha Önök egyetértenek, szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy az elkövetkező évek valamennyiünk számára jók legyenek" – fogalmazott a 78 éves politikus.

Ausztriában a köztársasági elnököt közvetlenül választják hat évre, és egyszer újraválasztható. Alexander van der Bellent 2016-ban választották elnökké. Akkor a szavazatok 53,79 százalékával győzte le a szabadságpárti (FPÖ) Norbert Hofert.

A mostani bejelentés egyáltalán nem okozott meglepetést, az első felmérések szerint a politikai pártok túlnyomó többsége mellett a lakosság jelentős része is támogatja őt.

A kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) és az ellenzéki szociáldemokraták (SPÖ) már jelezték, hogy nem állítanak saját jelöltet. A Liberális Fórum (NEOS) ugyancsak támogatásáról biztosította Van der Bellent. A szintén ellenzéki, az OVP-től jobbra álló FPÖ saját jelöltet indít.

Van der Bellen üzenetében nem véletlenül beszélt izgalmas feladatokról. Az egykori zöldpárti, elnökként azonban a teljes pártsemlegességet képviselő államfő Ausztria szempontjából a béke megőrzését, a társadalom összetartásának megszilárdítását, valamint a természet védelmét emelte ki.

Ami pedig a konkrét izgalmakat illeti, abban köztársasági elnökként jócskán volt része. Először a 2019 májusában kirobbant úgynevezett Ibiza-ügy, az akkori szabadságpárti alkancellár, Heinz-Christian Strache botránya rázta meg az alpesi köztársaságot. A botrány néhány hónappal később új választásokhoz, illetve kormányváltáshoz vezetett.

Ezt követte a sorozatos korrupció gyanújába keveredő Sebastian Kurz kancellár tavaly októberi lemondása, majd a helyébe lépett Christian Schallenberg beiktatása, majd két hónappal később az ő lemondásának az elfogadása is. A jelenlegi kancellárt Karl Nehammert pedig december 6-án iktatta be.

Ilyen körülmények között egyáltalán nem véletlen, hogy az elnök újraválasztását támogató pártok kivétel nélkül elismerték, hogy Ausztria államfője hivatalát független módon, felelősségteljesen, a legnagyobb józansággal gyakorolta.

Az elkövetkező hat évben Alexander van der Bellentől is jelentős mértékben függhet, hogy Ausztria jogállamként tovább erősödjön, és véget vessenek a politikai rendszert átható korrupciónak – szögezte le az ellenzéki Liberális Fórum.

Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna
A címlapról ajánljuk

×
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018