INFORÁDIÓ
2022. január 19. szerda
Márió, Sára

németország

koalíciós megállapodás

eu

nato

Olaf Scholz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje a német kormány megalakítására készülő pártok, az SPD, a Szabad Demokrata Párt (FDP) és a Zöldek koalíciós szerződésének ismertetésén Berlinben 2021. november 24-én. A koalíciós szerződés csak azután lép hatályba, ha azt a pártok külön-külön is elfogadják. A december 6-án kezdődő héten a szövetségi parlamentben (Bundestag) megválaszthatják kancellárnak a 63 éves Olaf Scholzot, és megalakulhat az új német kormány.

Akad néhány merész újítás a leendő német kormány EU-politikájában

Infostart / Fóris György

Bár több ponton is a folyamatosság dominál a várhatóan jövő héten hivatalba lépő első Scholz-kormány európai uniós politikájában, néhány vonatkozásban azonban pár radikális újítást is megcéloznak. A német NATO-tagság kapcsán kiegyensúlyozottabb a kép.

Élénk érdeklődés tárgya Németország első szociáldemokrata, szabaddemokrata és zöld párti koalíciós kormányának szerdán közzétett leendő programja, amely Berlin EU-politikája szempontjából ígér néhány fontos módosulást.

Már az alapvetések vonatkozásában is feltűnést keltett, hogy a hárompárti dokumentum alig fél évvel a vége előtt felveti: a május óta folyamatban lévő, és eddig EU-szerte nem sok vizet kavart, egy évesre tervezett „EU-jövője konferencia” ne csak általános politikai célokat fogalmazzon meg, hanem

váljon igazi „alkotmányozó konferenciává”, amelyik adott esetben szerződésmódosítást is igénylő újításokat fogalmazhat meg

az Európai Unió életében és az intézmények működtetésében.

Az irány, aminek érdekében e módosítások történhetnek, a Berlinben hatalomra készülő koalíció programja szerint nem kevesebb, mint hogy a tagállamok mondják ki:

céljuk egy föderatív európai unió megteremtése.

Valami, ami teljesen szembe megy a visegrádi országok kormányainak európai uniós hitvallásával, jó pár további ország vezető, vagy legalábbis kormányvezetésre készülő politikai erejének egyetértésétől övezve.

Ennek egyik első lépéseként új választási rendszert javasolnak az ötévenkénti európai parlamenti választásokhoz, utat nyitva egyebek között a nemzetek feletti pártlisták engedélyezéséhez (és felváltva ezzel azt a gyakorlatot, ami európai választásokon is nemzeti pártok képviselőit juttatja az unió közös törvényhozásába).

Mindeközben a leendő új német kormánypártok

fontos jogkörrel gazdagítanák magának az Európai Parlament a működését is,

felvetve azt, amit az eddigi EU-szerződések a közöspiac megalakulása óta következetesen megtagadtak tőle: az uniós törvényalkotás közvetlen kezdeményezésének a jogát. Jelenleg ezt csak a brüsszeli Európai Bizottság teheti meg, és az esetek többségében a tagországok kormányai és az Európai Parlament valamilyen formájú egyetértése után válhat az ilyen kezdeményezéből uniós jogszabály.

Az EP-frakciók többsége már jó ideje lobbizik a jogalkotási kezdeményezési jog megszerzéséért, és ebben hamarosan szövetségesként számíthatnak a német kormányra is. Az ilyen értelmű változás majdani kimondására szintén alkalmat adhatna a koalíciós papír szerint az említett EU-jövő konferencia.

Még mindig az uniós intézmények életét érintő, de tágabb, tagállami jogköröket is közvetlenül érintő felvetése a koalíciós megállapodásnak, hogy

az új német kormány támogatni készül a következő választáson a vezérjelölti ('Spitzenkandidat') rendszert,

aminek legfontosabb következménye, hogy általános elfogadása esetén az európai választási kampányban legjobban szereplő pártcsalád kampányvezető politikusa válhatna automatikusan jelöltté az Európai Bizottság elnöki posztjára is. Ezt az elvet – ami mellett EP-oldalon már két választási ciklus óta küzdenek, és ami az elsőnél (2014-ben) végeredményben érvényesült is – legutóbb a tagállamok vezetőinek többsége (2019-ben az Európai Tanács, vagyis az EU-csúcs keretében) elvetette, méghozzá az akkori német kancellár, Angela Merkel aktív egyetértésével.

Ez is egy olyan törekvés, aminek az Európai Parlamentben komoly tábora van, de a tagországi kormányok többségénél inkább elzárkóznak tőle. Fontos kitétel ugyanakkor, hogy

nem kívánják eleve megtagadni a jelenleg hivatalba lévő és nem az ő pártszövetségükhöz tartozó (keresztnydemokrata) Ursula von der Leyen támogatását,

ha második elnöki mandátumért indulna.

Érthető módon élénk figyelem követte, hogy milyen irányt fogalmaz meg a koalíciós megállapodás olyan kulcsfontosságú EU-politikák esetében, mint a közösségi szintű fiskális politika szabályozása. Ezen a területen ismert módon a járvány kitörése óta tavaly egyhangú tagállami egyetértéssel felfüggesztették az évtizedek óta érvényes keretszabályokat (például a nemzeti infláció, a költségvetési hiány, vagy az államadósság megengedett nagyságáról).

A mai tervek szerint ez a kegyelmi időszak legfeljebb 2022 végéig tarthat, utána visszatérnének az alapszerződésben rögzített korábbi szigorú plafonokhoz (a GDP 3 százalékában maximálva például a költségvetési deficit lehetséges nagyságát, 60 százalékban pedig az államadósság megengedett mértékét). Az elmúlt év egyébbel sem telt, mint elsősorban az ingatagabb, eladósodott déli tagállamok lobbizásával a fiskális szabályok átszabásáért, „rugalmasabb értelmezéséért”, amit a gazdag északiak, élükön a német kormánnyal mindmáig folyamatosan kizártak.

Az új koalíció megalakulását éppen azért követte kitüntetett figyelem, mert tudni lehetett, hogy az összefogni készülő három párt nem feltétlen gondolkodik egyformán erről a kérdésről, és mindenki kíváncsi volt, hogy mi lesz a közös nevező. Nos, a jelek szerint gondos egyensúlyozást eredményezett a koalíciót alkotó különböző megközelítések között.

A korábbi költségvetési fegyelemhez való visszatérést szorgalmazó szabaddemokraták láthatóan elérték, hogy a bekerüljön a szövegbe a fiskális fegyelmet pártolók szokásos érve: az EU meglévő költségvetési szabályai „bebizonyították rugalmasságukat” – amit ennek hangoztatói úgy értelmeznek, hogy tehát nem indokolt semmilyen további formális lazítás a követelmények szabályozásában.

A déli tagállami igények iránt nagyobb nyitottságot mutató zöldek és szociáldemokraták felé tett gesztusként ugyanakkor a

a koalíciós szöveg azt is leszögezi, hogy a „költségvetési szabályok ettől még továbbfejleszthetők”,

amennyiben az a gazdasági növekedést, a hiány és adósság fenntarthatóságát, a zöld beruházások bővítését szolgálja. Más szóval: elvben továbbra is minden opció nyitott maradt – mutatnak rá elemzők.

Kevésbé tűnik rugalmasnak a megfogalmazás egy másik, szintén a „déliek” számára kulcsfontosságú területen. A járvány gazdasági kártevéseire válaszul született, és közös európai uniós hitelfelvétellel finanszírozott 750 milliárd eurós rendkívüli helyreállítási alapot úgy jellemzi a közös program, mint egy „behatárolt időre szóló, kötött keretösszegű eszközt”, ami ki ugyan nem zárja, hogy a jövőben is hasonló közösségi finanszírozási módszerekhez folyamodjanak, de nem is kötelezi el magát mellette.

Valamivel sarkosabb a megfogalmazás a jogállamiság, manapság tagállamok kormányai és EP-képviselői között nem egyszer késhegyig menő vitákat kiváltó kérdése kapcsán. Anélkül, hogy részletekbe mennének ennek pontos értelmezéséről, a szöveg egyebek között leszögezi:

nem fogják javasolni az Európai Bizottságnak, hogy hozzáférést biztosítson a helyreállítási alaphoz olyan országnak, ahol nem szavatolt az igazságszolgáltatás függetlensége.

Németország bizonyosan meg fogja vétózni ilyen esetben a kérdéses forrás folyósítását – áll a koalíciós megállapodásban, ami jól látható egyetértést fejez ki e tekintetben a liberális, szociáldemokrata és zöld párti trió között. És hogy nem pusztán politikai frázisról van szó, azt szavatolja, hogy a programok elfogadása, majd utóbb az elköltés ellenőrzése egyebek között a tagállami miniszteri tanács egyetértésével és felügyeletével is történik.

A további érzékeny európai uniós kérdések sorából a migrációs politika kapcsán a leendő új kormányprogram megelégszik annak leszögezésével, hogy

„alapvető reformra van szükség az európai menekültügyi jogban”,

de abba már láthatóan nem mentek bele, hogy mi legyen a német álláspont azoknál a kulcskérdéseknél, amelyek eldöntetlensége miatt nem sikerült az elmúlt hat évben ezt a reformot tagállami körben összehozni.

Annyit ugyanakkor leszögez a koalíciós dokumentum – nyilvánvaló utalással a jelenlegi fehérorosz migrációs politikára –, hogy „sem az Európai Unió, sem Németország nem engedhet a zsarolásnak”.

Mint az várható volt, a közös klímapolitikai vállalások tekintetében a zöldeket is magában foglaló majdani kormány vállalásai igyekeznek megfelelni a közös számszerű elvárásoknak. Az EU-szinten pillanatnyilag leginkább vitatott kérdéskör, a majdani „taxomonia-szabályozás” kapcsán ugyanakkor – ez lenne hivatott iránytűként szolgálni annak megállapítására, hogy milyen energia minősülhet a jövőbeni finanszírozáskor környezetvédelmi szempontból fenntarthatónak –

nem foglaltak állást az atomenergia és a földgáz (akár csak átmeneti) elfogadhatóságáról.

Az EU közös külpolitikája kapcsán az új német kormány láthatóan azok táborát kívánja erősíteni, akik ezen a területen is átállnának a többségi szavazásra (jelenleg egyhangú döntéshozás a kizárólagos). EU-intézményi oldalon sok híve van, a kormányok többsége azonban ódzkodik tőle, mert kerülni akarja, hogy adott esetben majd az ő álláspontja maradjon kisebbségben.

A közös szöveg külön is kitér az EU és Németország Kína-politikájára, aminek kapcsán feltűnést keltett, hogy a három párt láthatóan egyetértett abban, hogy a még Merkel-kormány által annyira szorgalmazott, és 2020 végén tető alá hozott EU–kínai beruházási megállapodás ratifikálását a jelen helyzetben nem kívánják támogatni.

Ami az új német kormány leendő NATO-politikáját illeti, ott láthatóan teljesebb a folyamatosság. Olyannyira, hogy elemzők egyes pontokon éppen a változatlanságra kapták fel a fejüket. Mindenekelőtt az, hogy

végül nem került arra sor, hogy Németország feladja az atomfegyver megosztásáról intézkedő korábbi megállapodást.

Ebben a Zöldek tettek engedményt.

Németországnak nincs atomtöltete, de a NATO jelenlegi stratégiájában amerikai atomtölteteket adott esetben német bombázók is szállítanának és célba juttatnának. A zöld párt nagyon régen készült már megszüntetni ezt a kötelezettséget, de a jelek szerint, egyelőre ez a törekvés is a koalíciós alkudozás áldozata lett.

És még egy tétel, ami nem szerepel a koalíciós papírban, hiánya pedig legalább annyira figyelmet kelt, mintha beleírták volna: az új kormány programja sem vállalt egyelőre programszerű kötelezettséget arra, hogy az ország védelmi kiadásait az amerikai részről annyira szorgalmazott GDP 2 százalékos szintre felhozzák majd.

Nyitókép: MTI/AP/DPA/Michael Kappeler
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018