Infostart.hu
eur:
353.15
usd:
309.12
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke fogadja Marine Le Pent, a francia Nemzeti Tömörülés elnökét a Karmelita kolostorban 2021. október 26-án.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor és Marine Le Pen: ébrednek a szuverenista erők Európában

A miniszterelnök kedden a francia Nemzeti Tömörülés párt elnökével tárgyalt, majd közös sajtónyilatkozatot tettek.

"Európai politikai agglegények lettünk" - fogalmazott Orbán Viktor a Fidesz elnökeként, utalva arra, hogy elváltak a párt útjai az Európai Néppártétól.

Marine Le Pennel való keddi találkozóját követő közös sajtótájékoztatójukon elmondta, bő tucatnyi európai nemzeti párt júliusban közös nyilatkozatot írt alá.

Nehezményezte az olasz Matteo Salvini ellen folyó eljárást, szolidaritását fejezve ki vele.

Marine Le Pen (pártelnök, Nemzeti Tömörülés - Franciaország) úgy fogalmazott:

"Az Európai Uniónak már nincs arca, holott nekünk több félének kell lenni, ez is a mottója.

Most már egy imperialista világrend kiépítéséről van szó.

Európában a hegemónia válik uralkodóvá mint áramlat, pedig Európában nemzetek vannak, amelyeknek nem helyettesíthető lelkületük van."

Kiemelte, az EU csak olyan jogokat gyakorolhat, amelyeket a nemzetállamok átengedtek neki, hegemón törekvései nem lehetnek.

Szerinte a nemzeti alkotmány elsődlegessének kiejelentése Franciaországra is vár - célzott ezzel az unió Lengyelországra zúdított kritikájára többek között az abortusz szabályozása ügyében.

Nem nézi ölbe tett kézzel, hogy mit művel Európa migrációs vagy épp energiaárfronton.

"Nem dönthetik el helyettünk, hogy hogyan akarunk élni" - hangoztatta.

Fontosnak nevezte a "szuverenista erők" most ébredő összefogását.

"Ha cselekszünk, Európa ki tud lépni a mai lejegesedett állapotából, és akkor újra dinamizmus lesz az unióban" - fogalmazott. "Ez az együttműködés naggyá teheti Európát."

Fontosnak nevezte, hogy Európa jövőjét meg tudják védeni.

Kérdések

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor kijelentette, ebből "valódi népi vita lehet", ebben a vitában lehet majd elmondani, "mit gondolunk Európa jövőjéről". Szerinte ezt a vitát a jövő év első felében le kell zárni - még a francia elnökség alatt; "tiszta képet fogunk kapni".

A migrációt nyílt sebnek nevezte, hisz a migráció kérdése nincs elrendezve, "tisztázatlan". "Franciaországban is szeretnének tiszta vizet önteni a pohárba, alkotmányt szeretnének módosítani a kérdésben" - mondta.

Mint kifejtette, megvárták a német választások végét, így már látni, milyen kormány lesz Berlinben, a CDU kiesett a hatalomból, ami az egész európai jobboldalra hatást gyakorol, ezért kellett előállni az állásponttal:

új európai pártszerveződésre van szükség.

"Szervezkedünk. Beszéljünk egyenesen! Mozgolódunk. A változást nem elszenvedni akarjuk, hanem részt akarunk venni benne. Tudjuk a helyünket... ez nem jelenti azt, hogy ne tekintenénk magunkat egyenrangúnak más nemzetekkel. Nem gondolják a magyarok, hogy vezető szerepet kéne játszaniuk, de azt igen, hogy ami most Európában van az, az nem képezi le az emberek akaratát. Keresem azokat, akikkel tudunk ebben az új korszakban együttműködni. Hogy mi jön ki ebből, majd meglátjuk" - ecsetelte a miniszterelnök.

Marine Le Pen hozzátette: amikor a francia szuverenitást védi, akkor minden európai nemzet szuverenitását védi.

"Nem klónokat keresek, hanem szövetségeseket.

Alapvetően a szuverenitást tartom a legfontosabbnak. Sosem tenném, hogy eljövök ide és igazságot, leckéket osztogatok. Felemeltem a szavam az imperializmus és az uniformizmus ellen. Nem azért harcolok egy egységes modell ellen, hogy kicseréljem egy másik egységes modellre; olyan törvényeket kell alkotni, amelyekkel együtt akarunk élni."

Szerinte a jelenlegi migrációs folyamatok azt a veszélyt hordozzák, hogy "áldozattá válunk".

Az energiaárakat érintő tárgyalásról szólva Orbán Viktor elmondta, nincs európai "démosz", csak nemzetállamok vannak, nekik kell együttműködni, esetleg szabad akaratukból átadhatnak egyes jogköröket; "a szuperállamra épített tervek tévutat jelentenek, homokra épített várat, ez igaz az energiaárakra is", amelyeket nem lehet a szabad piacra bízni, a benzinár tekintetében is olyan intézkedéseket kell tenni, amelyeket megenged a közös szabályozás. "Lehetetlen elviselni azokat a javaslatokat, amelyek jelenleg az asztalon vannak" - tette hozzá, részletek említése nélkül.

Ugyanerről a kérdésről Marine Le Pen azt mondta, "az Európai Bizottság tovább akarja súlyosbítani a helyzetet". Rámutatott, a benzinár emelkedésekor, amikor az embereknek szorítani kell a nadrágszíjon, "az állam jár jól", amely a benzinár 60 százalékában adókat tart fenn.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×