1 °C
A New York-i terrortámadások napja minden túlélő emlékezetébe örökre és mélyen bevéste magát. A Sky News megszólaltatott három embert, akik más és más helyzetben élték meg az eseményeket, sérüléseiket azonban testükön vagy lelkükön sokáig cipelték, és cipleik ma is magukkal.
Nem élhette volna túl
Lauren Manning számára egy új élet kezdete volt 2001. szeptember 11. A nő túlélte a terrortámadást, de testfelületének több mint 80 százalékán szenvedett el harmadfokú vagy komolyabb égési sérüléseket.
"Az orvostudomány tudása szerint nem élhettem volna túl" - mondta el a Sky Newsnak. Lauren abban a pillanatban lépett be az északi épületbe, amikor a repülőgép belecsapódott, tűzgömböt bocsátva a liftaknába és azon keresztül a lobbiba.
"Hihetetlenül hangos, bántó, fütyülő hangot hallottam, egy pillanattal később pedig lángokba borultam. A fájdalom elmondhatatlan volt, elsöprő, egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt. Élve égtem, erre nincsenek más szavak" - idézi fel a pokoli pillanatokat. A lángok ellen küzdve kirohant az épületből, átfutott az úton, majd elesett egy füves területen, ahol egy férfi segíteni próbált neki.
A nő azt kiabálta a férfinak, mentse ki a lángok közül. Ahogyan súlyosan megsebesülve feküdt a földön, szemtanúja volt annak is, ahogyan a második repülő becsapódik a másik toronyba. Látta, ahogyan emberek zuhannak ki a felhőkarcolóból, tudva, hogy közben kollégái, akikkel a Cantor Fitzgerald pénzügyi cégben dolgozott együtt, a magasan található emeleteken ragadtak. 658 dolgozó volt a becsapódás pillanatában az irodájukban, senki sem élte túl a terrortámadást.
Lauren a World Trade Center elleni 1993-as bombatámadást már túlélte, nyolc évvel később pedig életéért küzdve próbált orvosi segítséget találni, szinte esélytelenül.
Teste 82,5 százaléka égett meg, a legnagyobb felületen harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Ahol nem, ott sem jobb, hanem rosszabb volt a helyzet: negyed vagy ötödfokúak voltak sérülései, ami azt jelenti, hogy csontig vagy izomig égett a teste, emiatt több ujját is amputálni kellett később.
"Rettegtem, hogy a fiam nem fog megismerni" - mondja.
A kórházban mesterséges kómába helyezték, majd egy égési sérülésekre specializálódott intézménybe szállították át. Három hónapot töltött ebben az állapotban, ez idő alatt férje, Greg, George Burns verseit olvasta fel neki és azokat a zenéket játszotta le, amelyeket randijaik során hallgattak annak idején.
"Talán segített, hogy ezzel éreztette, szeretnek engem.
A szüleim több órát utaztak a kórházba, arra számítva, hogy holtan találnak.
És aztán minden nap órákat utaztak, eljöttek" - mondta.
Tyler, Lauren akkor egyéves fia néhány nappal azt követően látogatta meg édesanyját, hogy felébresztették a mesterséges kómából.
"Bejött a kórházba, már járt. Először nem ismert meg, de aztán a tekintetem és a hangom révén mégis. Erre volt szükségem" - mondja Lauren, aki fél éve volt akkor kórházban, de teljes gyógyulása tíz éven át tartott.
"Egy ember megkínzásának talán legkegyetlenebb módja megégetni a testét. Ebből évekig tart felépülni" - mondta.
Máig nem törölte ki telefonjából azoknak a kollégáinak a számát, akik aznap meghaltak.
Mindenki meghalt, akivel segíteni indult
Lynn Tierney azután érkezett a World Trade Centerhez, hogy mindkét repülőgép becsapódott az ikertornyokba.
A New York-i tűzoltóság helyettes parancsnokának aznap reggel az északi torony 68. emeletén kellett volna részt vennie egy állásinterjún, de a terrortámadások drasztikusan megváltoztatták a terveit.
"Pokoli látvány volt. Mindkét torony égett, lángok ölelték körbe a felsőbb emeleteket.
De ennél is rosszabb volt, hogy az emberek kiugrottak a toronyból. Láttam egy párt, kézen fogva ugrottak. És folyamatosan zuhantak a testek, mindvégig hallottam, amíg a lobbiban tartózkodtam.
Borzasztó hangja volt. El sem tudom képzelni, milyen lehetett számukra meghozni ezt a döntést, miközben családjuk és barátaik eszükbe jutottak" - emlékezik vissza.
Lynn Tierney két osztagnyi tűzoltóval érkezett, a tizenkét kollégája közül senki sem élte túl a napot. Tudta, hogy nem lesznek képesek a tüzet megállítani, annyi volt a céljuk, hogy a lehető legtöbb embert kimentsék a lángok közül. Az északi toronyban koordinálta a munkálatokat, amikor a déli torony összeomlott. Őrült sebességgel rohant és egy raktárba menekült, ahol levegőt is alig kapott a sűrű portól. Beérve egy rendőr próbálta őt testével védeni.
"Csak ekkor jutott eszembe a halál, arra gondoltam, Istenem, csak legyen gyors. Nem akarok 18 napig eltemetve, agyonnyomva itt feküdni" - fogalmazott. Később mégis kijutott, és már a távolból látta a másik torony összeomlását. A városházán érte az esemény, melynek ereje akkora volt, hogy az ajtókat és ablakokat betörte és porral árasztotta el az épületet.
343 tűzoltó halt meg aznap, Lynn 100 gyászbeszédet írt.
Volt olyan nap, amikor 23 temetésen vett részt.
"Akkori érzéseimet soha nem felejtem el. Meg kell tanulnunk ezekkel együtt élni, a legbizarrabb az, hogy én mindezt átéltem és láttam. Alig hiszem el, hogy kijutottam" - emlékezik vissza.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon9/11 Memorial & Museum (@911memorial) által megosztott bejegyzés
Lelkileg volt nehéz feldolgozni, hogy túlélte
A brit Charlie Gray azt hitte, földrengést él át, amikor az északi toronyban dolgozva megérezte az egyik gép becsapódását. A londoni születésű bróker a 26. emeleten érezte, hogy mozog vele az épület, majd észrevette, hogy törmelék hullik a mennyezetről.
"Égő darabok hullottak. Azt hittük, bomba robbant. Senki sem irányított minket, rohantunk a lépcsőkhöz" - mondja. Egyre lassabban haladtak lefelé, mivel sokan cselekedtek hasonlóan, amikor pedig a 17. emeltre értek, tűzoltókkal találkoztak.
"Ahogy elhaladtunk mellettük, a rádióban hallottuk, hogy egy másik gép csapódott a másik toronyba. 17 perc alatt jutottunk le kilenc emeletnyit" - mondja. Az épületből kilépve úgy érezte, mintha csatatérre került volna: testrészek hevertek a földön és rengeteg törmelék.
Húsz embert látott kiugrani a toronyból, egy égett test nem messze tőle zuhant le.
"Milyen választás előtt álltak? Várhattak, hogy megfulladnak a füsttől vagy elégnek, vagy választhattak egy gyorsabb utat" - vélekedik.
Aznap húsz barátja halt meg, egyiküket látta a toronyból való kijutás előtt. Később pszichológus kezelte egyfajta poszttraumás szindrómával: bűnösnek érezte magát azért, hogy ő él, míg mások nem.
Később visszatért Nagy-Britanniába, ma motivációs tréner, de még mindig nem tud érzelmek nélkül beszélni a húsz évvel ezelőtt történtekről. Az, hogy beszél róla és másokat segíthet ezzel, neki is segítség.
