Infostart.hu
eur:
364
usd:
324.57
bux:
0
2026. október 15. csütörtök Teréz
Nyitókép: Pixabay

Nagy ígéretet tettek a tálibok

Az ország új vezetése közölte, a nőknek is lesz lehetőségük tanulni akár felsőfokon is, és a munka világából sem zárják ki őket.

Iskolák százai folytatják működésüket Szuhail Sahin, a tálibok szóvivője szerint Afganisztánban a hatalomátvételt követően. A nőkkel kapcsolatosan hozzátette: hidzsábot viselniük kell majd, de burkát nem.

"Ezek nem a mi szabályaink, hanem az iszlám szabályai" - idézi a Sky News. Elmondása szerint ez a nők érdekében történik.

Azt ígérik, nem állnak bosszút

A tálibok korábban már általános amnesztiát hirdettek: ennek értelmében azt mondják, azok, akik az előző afgán vezetéssel együttműködtek, nem kell, hogy féltsék életüket vagy vagyonukat.

Az ország új vezetésével kapcsolatosan annyit árultak el: konzultációt követően a következő két-három napon belül derülhet ki. Azt elmondta, hogy a talibán egyik alapító tagja, Mullah Baradar Afganisztánba igyekszik, de azt nem tudta, mikor érkezhet majd meg.

Sahint arról is kérdezték, hogy nők juthatnak-e majd politikai szerephez az új afgán állam berendezkedésben. Válaszában úgy fogalmazott,0

nem akarják kizárni a nőket sem a munka, sem az oktatás világából.

"A nők is betölthetnek pozíciókat, de hogy ez milyen lehet, azt az iszlám szabályai határozzák meg - egy általános keretet biztosít ez számukra" - fogalmazott.

Vádolják a nemzetközi közösséget

A nemzetközi közösségnek is üzent: azt kéri tőlük, tartsák tiszteletben az afgán nép céljait.

"Ez kötelességük is, mert ők álltak Afganisztán pusztulása mögött az elmúlt 20 évben. Erkölcsi kötelességük, hogy segítsenek Afganisztán újjáépítésében és abban, hogy az emberek új életet és új fejezetet kezdhessenek" - mondta.

A tálibok szerint

a dohai békeegyezményt megszegték az amerikaiak

azzal, hogy késve hagyták el az államot, de azt mondták, nem szándékoznak megtámadni az USA-t. Sahin azt is állította, egyetlen ember vagy csoport számára sem teszik lehetővé, hogy terrorcselekményeket szervezzen Afganisztánban.

Nem előlük menekül a nép

Azzal kapcsolatosan, hogy az emberek miért akarnak annyira elmenekülni az országból, hogy vállalják akár azt is, hogy kizuhanjanak egy felszálló repülőgépből, így fogalmazott: ők azért akarják elhagyni az országot, mert Afganisztán szegény állam.

A hatalomátvétel gyorsasága mögötti magyarázatként azt említette: tudják, mit akarnak az embere.

"Akaratunk, kultúránk, mindenünk hasonló. Közelebb állunk az afgán emberekhez, mint az előző kormány" - summázta. Véleménye szerint sok természetes erőforrás és nagy teherbírású emberek találhatók az országban, így a csökkent nemzetközi segélyezés ellenére is sikerül majd Afganisztánt működtetniük. Ugyanakkor úgy fogalmazott, keresik az együttműködés lehetőségét a nemzetközi közösséggel az ország újjáépítésének érdekében.

Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Óriási brüsszeli pénzvágásra készül az unió, amiből Magyarország jöhet ki győztesen

Óriási brüsszeli pénzvágásra készül az unió, amiből Magyarország jöhet ki győztesen

Csütörtökön és pénteken Brüsszelben ülnek össze az uniós vezetők, akiknek egyszerre kell választ találniuk a magas energiaárakra, a Kínával szembeni kereskedelmi hiányra és a 2028–2034-es költségvetés elosztására. A legnagyobb tét a hétéves keret, amelyre az ír elnökség 1,62 ezermilliárd eurós kompromisszumot javasolt a fukar és a felzárkázó tagállamok közötti vita enyhítésére, ez mintegy 8 százalékkal kevesebb a Bizottság eredeti tervénél. Magyarország egyelőre jól járhat, mert a vágások főként a központi programokat érintenék, az agrár- és kohéziós forrásokat viszont igyekeznek megóvni. Budapest ugyanakkor attól tart, hogy a szigorúbb feltételek a gazdák támogatását is veszélybe sodorhatják, és az új bevételi források aránytalanul terhelnék a szegényebb tagállamokat. A csúcson a migráció, Ukrajna támogatása és Montenegró csatlakozása is napirenden lesz, a költségvetési áttörés azonban még várat magára. Brüsszelből, a helyszínről jelentjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×