eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Emberek beszélgetnek egy újra kinyitott jeruzsálemi étterem teraszán 2021. március 9-én. Izraelben már ötmillió ember megkapta a koronavírus elleni oltás első adagját, és majdnem négymillió a második adagot is, így az izraeli kormány március 7-én elkezdte a járványügyi korlátozások enyhítését.
Nyitókép: MTI/EPA/Abir Szultan

Elborítja Izraelt a delta mutáns, de jó hír is van

Kampányt indítottak a gyerek oltása mellett.

Egyre gyorsabban terjed a koronavírus-járvány negyedik, indiai eredetű, delta nevű variánsa, de továbbra is alig vannak súlyos betegek Izraelben – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Kedden 293 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak 67 895 teszt elvégzésével. Legutóbb április elején azonosítottak egyetlen napon közel 300 vírushordozó beteget.

Az izraeli egészségügyi minisztérium már négy, erősen fertőzött települést tart számon, s a négy, közepesen fertőzött hely közé került Tel-Aviv is. Két további, gyengén fertőzött város mellett azonban Izrael 270 települése továbbra is egyáltalán nem, vagy alig fertőzött.

Továbbra sem nőtt a kórházi ellátást igénylő súlyos megbetegedések száma, a fertőzöttek egyre növekvő száma ellenére sem. Ezt a szakemberek az idősek és a veszélyeztetett csoportokba tartozók rendkívül magas átoltottságával magyarázzák, és remélik, hogy ez a helyzet változatlanul fennmarad.

Az utóbbi napokban átfogó reklámhadjárat indult a 12–15 éves korosztály beoltására, melynek célja egyrészt a járvány feltartóztatása a lakosság védett részének növelésével, másrészt a július végén lejáró szavatosságú 1,4 millió adag vakcina felhasználása.

A cél, hogy július 9-ig minél több ember kapja meg a vakcina első adagját, mert akkor még a hónap végéig, a két oltás közötti három hét kivárásával lehetőségük lesz a második oltás felvételére is.

A kampány sikerét jelzi, hogy

kedd reggelig 32 százalékra nőtt a 10–19 éves korosztály körében az oltottság az egy héttel korábbi 23 százalékról.

NaftaliBennett miniszterelnök közzétette Twitter-fiókjában az ehhez a korcsoporthoz tartozó Michal nevű lánya beoltásának hírét, hogy e példával is ösztökélje a fiatalokat.

A kormány azzal biztatja az izraelieket, hogy ha sikerül jelentősen növelni az oltottak jelenleg is a világ élvonalához tartozó arányát, akkor várhatóan nem lesz szükség további megszorításokra a zárt terekben elrendelt kötelező maszkviselés mellett.

A december végén kezdődött oltási kampányban Izrael mintegy 9,3 milliós lakosságából 5 582 560, 12 évesnél idősebbet már legalább egyszer beoltottak a Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett vakcinájával. Ez az ország lakosságának 60,03 százalékát jelenti.

Jelenleg, a járvány negyedik, a vírus Indiában megjelent delta-változata terjedésének kezdetén, 50 embert ápolnak kórházakban a SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegséggel (Covid-19),

24 súlyos esetet tartanak nyilván, akiknek háromnegyede oltatlan, és 16-an szorulnak lélegeztetőgép segítségére.

A pandémia megjelenése óta 841 610 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6429-en haltak meg Izraelben.

Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×