Infostart.hu
eur:
360.83
usd:
316.69
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga
Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök (elöl) beszédet mond a II. világháború európai befejezésének 75. évfordulója alkalmából tartott katonai parádén Minszkben 2020. május 9-én.
Nyitókép: MTI/AP pool/Szergej Gapon

Szembefordult a fehérorosz elnökkel az ország szlovákiai nagykövete

Ihar Lesenja vissza is adja mandátumát, mondván, nem kíván tovább asszisztálni ahhoz, ami Minszkben folyik.

Benyújtotta lemondását kedden Fehéroroszország szlovákiai nagykövete, aki korábban támogatásáról biztosította az Aljakszandr Lukasenka államfő ellen tüntetőket.

A lépés azt mutatja, hogy a kormány magas szintjein belül is egyre növekszik az elégedetlenség.

Ihar Lesenja egy interjúban azt mondta, hogy a lépés logikus volt részéről, miután egy videoüzenetben támogatásáról biztosította a tiltakozókat.

A megmozdulások augusztus 9. óta tartanak, amikor is a jelenlegi elnök újabb, immáron hatodik mandátumát szerezte meg, az ellenzék szerint azonban elcsalták a választást.

A nagykövet szombaton hozta nyilvánosságra nyilatkozatát, amelyben együttérzését fejezte ki azokkal, akik kimentek a fehérorosz városok utcáira és békés menetben hallatták hangjukat.

Mint mondta, megrázták őt a fehérorosz erőknek a szovjet idők titkosszolgálatának módszereit idéző tevékenysége, a tiltakozók tömeges megveretése és megkínzása.

A Tut.by független portálnak hangsúlyozta, az államfő által kinevezett nagykövetként elvárják tőle, hogy kövesse az elnök által meghatározott politikát. A fehérorosz külügyminisztérium ugyanakkor úgy véli, hogy ő civil kiállásával túlment ezen.

Lukasenka elnöknek még alá kell írnia a Lesenja lemondását.

Az 52 éves Lesenja az első magasrangú kormánytisztviselő, aki támogatásáról biztosította a Lukasenka ellen tüntetőket.

Az elnökválasztás hivatalos adatai szerint az egykori téeszelnök Lukasenka a szavazók 80 százalékának támogatásával győzött.

Legfőbb vetélytársa, az angol nyelvtanárból előlépett Szvjatlana Cihanouszkaja, aki a hivatalos összesítés szerint a voksok 10 százalékát szerezte meg, elítélte a választási csalást, a szavazatok újraszámlálásának követelésére pedig emberek ezrei vonultak tiltakozásul az utcára országszerte.

A megmozdulások annak ellenére folytatódtak, hogy a rendőrség brutálisan reagált. A választásokat követő négy napban mintegy hétezer embert vettek őrizetbe, könnygáz- és hanggránátokkat és gumilövedékeket vetettek be. Legalább két tüntető meghalt.

A rá nehezedő nyomás elől Cihanouszkaja a szomszédos Litvániába távozott, de hétfőn egy videoüzenetben kijelentette, készen áll, hogy vállalja a felelősséget és vezesse Fehéroroszországot.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×