eur:
394.64
usd:
364.89
bux:
65498.22
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
A halálozási rovat több oldalt tesz ki az Eco di Bergamo című bergamói újságban 2020. március 17-én. Bergamo az új koronavírussal leginkább sújtott város Észak-Olaszországban, a járvány olaszországi gócpontjában.
Nyitókép: MTI/AP/Luca Bruno

Tragikus a kép, amit Bergamóról festett a város polgármestere

Fegyver nélkül, védtelenül indultak háborúba - fogalmazott Giorgio Gori.

Továbbra is kritikusnak tartja az egészségügyi helyzetet az új koronavírus-fertőzés (Covid-19) jelenlegi olaszországi epicentrumaként ismert Bergamo polgármestere, Giorgio Gori, aki a legújabb fejleményekről közösségi oldalán számolt be a külföldi sajtónak.

Gori szerint

annak ellenére is kritikus maradt a helyzet, hogy az utóbbi két napban - egy hónapja először - enyhén mérséklődött a diagnosztizált fertőzöttek és a halottak számának emelkedése.

"Óvatos akarok lenni, nem hiszek a csodában, de reménykedem" - jelentette ki hangsúlyozva, hogy a városban két hete bevezetett szigorú óvintézkedéseknek tulajdonítja a lassú trendváltozásra utaló jeleket. Hangsúlyozta, hogy ha az adatok a következő napokban, hetekben tovább javulnak, Bergamo lakosságának, főleg az időseknek akkor sem szabad utcára menniük, otthon kell maradniuk, amíg a járvány teljesen véget nem ér.

"Senki, így mi sem voltunk felkészülve ilyen egészségügyi vészhelyzetre"

- mondta Giorgio Gori. Megjegyezte, hogy Európának viszont előbb kellett volna reagálnia a Kínában történtekre, a fertőzés kezdetére.

Emlékeztetett, hogy Olaszországon belül az északi Lombardia bír az egyik legjobb színvonalú egészségügyi rendszerrel. "Ennek ellenére jelenleg erőnket meghaladó erőfeszítést teszünk azért, hogy minden beteg számára kórházi ágyat tudjunk biztosítani" - tette hozzá.

Lombardiában két gócpontról terjedt a járvány

A 15 ezres Codogno és térsége volt az egyik gócpont, amelyeket február 23-án vesztegzár alá helyeztek. A másik kiindulási pont Valle Seriana területén a 13 ezres Alzano Lombardo volt, Bergamo megyében, ahol pont ugyanakkor kezdett el terjedni a járvány.

A tízmilliós Lombardia az egyetlen olasz tartomány, amelyben egyszerre két helyszínről indult el a fertőzés,

és mindkét gócponton a kórházakból kezdett el terjedni, ahol már januárban rendkívüli tüdőgyulladási hullámot regisztráltak, anélkül hogy megértették volna, hogy az új koronavírusról van szó - jegyezte meg. Kiemelte, hogy a fertőzést felgyorsította a tartomány sűrűn lakottsága, a fejlett ipari vidékre jellemző személyforgalom, a külföldi be- és kiutazások magas száma, valamint a lombardiaiak magas átlagéletkora.

A 120 ezres Bergamóban hétfőn 6471 volt a diagnosztizált fertőzöttek száma.

Az utóbbi egy hónapban egész Lombardiában bekövetkezett 3776 haláleset majdnem egyharmadát Bergamóban jegyezték fel.

Elmondta, senki sem kísérheti ki elhunyt rokonát a temetőbe, a halottakért közösen imádkoznak, és a koporsókat nem tudják már hol elhelyezni.

"Szellemvárossá váltunk"

Gori elmondta, hogy a Bergamóban élő idősek intenzív társasági élethez szoktak, reggel presszóba jártak, délután az idősek klubjában kártyáztak vagy tomboláztak. Ezenkívül a nagyszülőkkel gyakran együtt élő fiatalok is hozzájárultak ahhoz, hogy a fertőzés terjedt az idősek között.

A 600 bergamói háziorvosból 140 betegedett meg, mert kezdetben nem volt szájmaszkjuk sem.

"Fegyver nélkül, védtelenül indultak háborúba" - fogalmazott Giorgio Gori. "Szellemvárossá váltunk, az utcák teljesen üresek, a lakosok nagyon fegyelmezettek, szigorúan betartják az óvintézkedéseket, tényleg csak az megy ki az otthonából, akinek erre feltétlenül szüksége van, a családok bezárkóztak, az utóbbi két napban leálltak a hivatalok, vállalatok, gyárak. Csakis az lép ki az épületekből, akinek élelmiszert vagy gyógyszert kell vásárolnia" - vázolta a város mostani napjait.

Hozzátette, személyesen ellenőrzi a város utcáit, ahol rendezett sorokban várakozó, óvatosan viselkedő embereket látni, akik két méterre vannak egymástól. Nincsenek viták, verekedések, a nagy élelmiszerboltok eladói, pénztárosai megfelelő szájmaszkban dolgoznak. "Bergamo egészében tudatosodott a felelősségérzet, hogy mindenki egyéni magatartásával segít az egészségügyi vészhelyzet megoldásában" - mondta a polgármester.

Az Infostart is beszámolt arról a drámai videóról, amely bejárta világot, és amely Európa egyik legjobban felszerelt kórházának tartott bergamói kórházban készült. Már a váróterem is úgy nézett ki, mint egy intenzív osztály, ott is válságos betegeket kezelnek, mert bent az osztályon, már nincs hely. A képsorokat csak erős idegzetűeknek ajánljuk.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×