eur:
393.76
usd:
365.13
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Védőmaszkért állnak sorba emberek Hongkongban 2020. február 5-én. A koronavírus okozta fertőzés következtében az előző napon 65 ember halt meg Kína szárazföldi részén. A járvány miatti halálozások száma világszerte 492-re nőtt, a halálesetek több mint 97 százaléka továbbra is a kínai Hupej tartományra korlátozódik. A Kínában diagnosztizált fertőzöttek száma 24 ezer fölé emelkedett.
Nyitókép: MTI/EPA/Miguel Candela

Nagyot emelkedett az olajár a vírus ellenszerének a hírére

Időközben enyhén mérséklődött az új típusú koronavírus okozta megbetegedés halálozási aránya a járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban. Japánban karanténba helyeztek egy óceánjárót a koronavírusos betegek miatt. Mire lehet elég egy tényleg hatásos szer?

Három százalékot is meghaladó áremelkedéssel reagáltak az olajpiacok szerdán arra a hírre, hogy megtalálták a hatékony ellenszerét a világ második legnagyobb olajfelhasználója, Kína gazdasági aktivitását korlátozó koronavírusnak. A kínai Changjiang napilap keddi beszámolója szerint ugyanis a Csöcsiang Egyetem kutatói előállítottak két olyan szert is, amely hatékony a vírus ellen.

A brit Sky News ettől függetlenül arról számolt be, hogy az Imperial College London kutatói "jelentős előrelépést" értek el a koronavírus ellenszerének a kidolgozásában, megjegyezve ugyanakkor, hogy a már folyamatban lévő járvány megállításához "ez már késő".

Enyhén mérséklődött az új típusú koronavírus okozta megbetegedés halálozási aránya a járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban - számolt be szerdán a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság.

Az egy nappal korábbi 3,1 százalékos arány a kedd éjfélig jelentett legújabb esetek tükrében 2,87 százalékra enyhült a halálozási ráta.

A kór továbbra is a tartomány székhelyén, Vuhanban követeli a legtöbb életet, a városban a halálozási arány jelenleg 4,3 százalék, de még ez is javulást jelent az előző nap közölt, 4,9 százalékos rátához képest.

A koronavírus okozta fertőzés következtében kedden 65 ember halt meg Kína szárazföldi részén, minden beteg Hupej tartományban hunyt el. Egy további haláleset Hongkongban történt.

  • A járvány miatti halálozások száma ezzel világszerte 492-re nőtt, a halálesetek több mint 97 százaléka továbbra is Hupejre korlátozódik, és azon belül is 73 százalékot haladja meg a Vuhanban elhunytak száma.
  • A kedden országszerte diagnosztizált közel négyezer esetnek mintegy felét jelentették Vuhanból.
  • Kedd éjfélig a Kínában diagnosztizált fertőzöttek száma 24 ezer fölé emelkedett, közülük eddig 892 páciens távozhatott gyógyultan a kórházból.
  • A gyógyultak száma immár február elseje óta egyre markánsabban felülmúlja a halálos áldozatok számát.

Elcsigázott küzdelem

A kínai egészségügyi bizottság keddi sajtótájékoztatóján azt jelezte előre, hogy az elkövetkezendőkben a betegség halálozási aránya javulni fog, hiszen számos intézkedéssel igyekeztek támogatni a járvány frontvonalában elcsigázott küzdelmet folytató orvosokat és ápolókat, akiknek a munkáját ráadásul a szükséges orvosi felszerelések hiánya is hátráltatta.

A vuhani kórházak tehermentesítése érdekében két újabb kórházat építettek fel rohamtempóban a városban, amelyek összesen 2600 páciens ellátására alkalmasak.

A kórházak közül az első hétfőn kezdte meg a működését, a második pedig csütörtöktől fogadja majd a betegeket.

Vuhanban emellett hétfőn három meglévő épületet átalakítottak kórházzá.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint pedig a vuhani hatóságok további 8 épületet - köztük sportcsarnokokat és kiállító központokat

- alakítanak még át, a 11 ideiglenes intézmény így összesen 10 ezer páciens ellátását teszi majd lehetővé.

Az ország többi részéről pedig már több ezer fős orvosi személyzet - köztük a 17 évvel ezelőtti Sars járvány idején, valamint az ebolajárvány idején a nyugat-afrikai Sierra Leonéban és Libériában szolgálatot teljesítő katonaorvosok - érkezett a helyi egészségügyi dolgozók kisegítésére.

Tyumeny, 2020. február 5.
Egészségügyi dolgozók fogadják az embereket, akik egy orosz katonai repülőgépről szállnak le a nyugat-szibériai Tyumeny melletti repülőtéren 2020. február 5-én. Oroszország 144 embert - orosz, fehérorosz, ukrán és örmény állampolgárokat - menekített ki a kínai Vuhanból az új koronavírus-fertőzés miatt. A kimenekített embereknek egy karantén alá helyezett szanatóriumban kell tölteniük a következő két hetet. A koronavírus okozta fertőzés következtében az előző nap 65 ember halt meg Kína szárazföldi részén. A járvány miatti halálozások száma világszerte 492-re nőtt, a halálesetek több mint 97 százaléka továbbra is a kínai Hupej tartományra korlátozódik. A Kínában diagnosztizált fertőzöttek száma 24 ezer fölé emelkedett.
MTI/AP/Maxim Slutsky
Egészségügyi dolgozók fogadták az embereket, akik egy orosz katonai repülőgépről szálltak le a nyugat-szibériai Tyumeny melletti repülőtéren 2020. február 5-én. Oroszország 144 embert - orosz, fehérorosz, ukrán és örmény állampolgárokat - menekített ki a kínai Vuhanból az új koronavírus-fertőzés miatt. A kimenekített embereknek egy karantén alá helyezett szanatóriumban kell tölteniük a következő két hetet. MTI/AP/Maxim Slutsky

Antonio Guterres ENSZ főtitkár kedden New Yorkban nemzetközi szolidaritásra, valamint a járvány kapcsán megalapozatlanul elharapódzott diszkrimináció megállítására szólította fel a nemzetközi közösséget, miután világszerte több kínait és ázsiait ért rasszista támadás a járvány kitörése óta.

Karantén alatt egy óceánjáró, tíz utasnál mutatták ki a fertőzést

Legalább tíz utasnál mutatták ki a koronavírus fertőzést a Japán partjainál karantén alá helyezett óceánjárón – közölte a japán egészségügyi miniszter, Kató Kaconobu szerdán.

Jokohama, 2020. február 5.
A karantén alá helyezett Diamond Princess luxus-óceánjáró vesztegel Jokohama partjainál 2020. február 5-én. Az óceánjárón tartózkodó több mint 3700 emberből legalább tíz utasnál mutatták ki a koronavírus fertőzést, emiatt a japán kormány arra kérte az 56 országból származó utasokat és személyzetet, hogy két további hétre még maradjanak a karanténban. A koronavírus okozta fertőzés következtében az előző nap 65 ember halt meg Kína szárazföldi részén A járvány miatti halálozások száma világszerte 492-re nőtt, a halálesetek több mint 97 százaléka továbbra is a kínai Hupej tartományra korlátozódik. A Kínában diagnosztizált fertőzöttek száma 24 ezer fölé emelkedett.
MTI/AP/Kyodo News
Jokohama, 2020. február 5. A karantén alá helyezett Diamond Princess luxus-óceánjáró. MTI/AP/Kyodo News

A Diamond Princess üdülőhajót, amelynek fedélzetén 3700-an tartózkodnak, azért tartják karantén alatt Jokohama partjainál, mert egyik utasánál, aki korábban Hongkongban kiszállt, kimutatták a tüdőgyulladást okozó új koronavírust. Egy 80 éves férfiről van szó.

Az utasok és a személyzet tagjai közül 273 embert vírusvizsgálat alá vetettek, akik érintkezhettek a fertőző férfivel. Az eredmény szerint tíz, 50 és 80 év közötti embernél kimutatták a fertőzést. Egyiküknél sem mutatkoztak súlyosabb tünetek, de kórházba szállítják őket.

Jokohama, 2020. február 5.
A karantén alá helyezett Diamond Princess luxus-óceánjáró koronavírussal fertőzött utasaival a fedélzetén kiköt a japán parti őrség hajója Jokohamában 2020. február 5-én. Az óceánjárón tartózkodó több mint 3700 emberből legalább tíz utasnál mutatták ki a koronavírus fertőzést, emiatt a japán kormány arra kérte az 56 országból származó utasokat és személyzetet, hogy két további hétre még maradjanak a karanténban. A koronavírus okozta fertőzés következtében az előző nap 65 ember halt meg Kína szárazföldi részén A járvány miatti halálozások száma világszerte 492-re nőtt, a halálesetek több mint 97 százaléka továbbra is a kínai Hupej tartományra korlátozódik. A Kínában diagnosztizált fertőzöttek száma 24 ezer fölé emelkedett.
MTI/EPA/Jiji Press
Jokohama, 2020. február 5. A karantén alá helyezett Diamond Princess luxus-óceánjáró koronavírussal fertőzött utasaival a fedélzetén kiköt a japán parti őrség hajója Jokohamában. MTI/EPA/Jiji Press

A japán kormány arra kérte az 56 országból származó utasokat és személyzetet, hogy két további hétre még maradjanak a karanténban – közölte Kató.

A hajó egyik utasa telefonon elmondta, közölték velük, a hajó ki fog kötni, hogy feltöltse élelmiszerkészletét és felvegyen más szükséges cikkeket.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×