Infostart.hu
eur:
364.69
usd:
325.7
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Donald Tusk is beszélt a Fidesz néppárti tagságáról

Határozatlan ideig felfüggesztve marad a Fidesz tagsága az Európai Néppártban (EPP), mivel nincs elmozdulás, látható változás, elégséges előrelépés a Fidesz politikájában arra vonatkozóan, hogy meg akarna felelni az olyan demokratikus normáknak, mint a jogállamisági elvek vagy a véleménynyilvánítási szabadság tiszteletben tartása - jelentette ki Donald Tusk, a pártcsalád elnöke Brüsszelben hétfőn.

Tusk az EPP politikai gyűlését követően leszögezte: elnöksége ideje alatt nem lát lehetőséget a Fidesz teljes jogú visszafogadására, ameddig nem lesz változás a felsorolt aggályokat illetően.

Az esetleges visszafogadás nem megbeszélések vagy egyeztetések kérdése. Nem a közös értékekről szóló kompromisszumok árán érhető el, az csakis a Fidesz politikájának megváltozásától függ

- húzta alá a lengyel néppárti politikus.

Elmondta, vannak olyanok az EPP-ben, akik szorosabb kapcsolatot ápolnak Orbán Viktor miniszterelnökkel, véleménye szerint azonban a velük való találkozások nem fognak változást eredményezni a Fidesz politikájában.

Újságírói kérdésre válaszolva Tusk hozzátette, a pártcsaládnak nincsen ellenvetése Orbán Viktor keddi római látogatásával kapcsolatban, ugyanakkor szimbolikusnak nevezte, hogy a magyar kormányfő az EPP politikai gyűlésének idején "nacionalista találkozón vesz részt szélsőjobboldali politikai pártokkal".

Közölte, hogy rendkívüli kongresszus megtartását javasolta a pártcsalád előtt álló politikai kihívások megvitatására. Aláhúzta azonban, hogy

a jövő év elejére tervezett rendezvény nem a Fidesz körüli kérdésekről szól majd. Sok változás ment végbe Európában és Európán kívül is, amelyek új megközelítést, gondolkodást és kezdeményezéseket igényelnek

- mondta ez EPP elnöke.

A felfüggesztésről 2019. március 20-án döntött az EPP politikai közgyűlése az elnökség, illetve a Fidesz megegyezése alapján, a pártcsalád alapvető értékeinek állítólagos megsértése miatt. Arról is határoztak, hogy megvizsgálják a magyarországi helyzetet és a Fidesz tevékenységét. A vizsgálatra háromfős testületet hoztak létre, amelyet Herman Van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke vezet, további tagjai pedig Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi elnöke.

Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke az ülést követően kijelentette, hogy pártja egyoldalúan függesztette fel jogainak gyakorlását az Európai Néppártban a felkért háromtagú bizottság jelentésének elkészültéig. Mint közölte, a Fidesz is felállította a maga "három bölcs emberének bizottságát" - amely tárgyal a néppárt delegáltjaival -, és jelentést vár tőlük arról, hogy az európai parlamenti választás után hogyan alakítsák az EPP és a Fidesz viszonyát, van-e helye a néppártban a Fidesznek, milyen néppártban van helye, és abban mit kell képviselnie.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×