Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Tüntetők egy lángoló autónál Teheránban 2019. november 16-án, miután a kormány az üzemanyagárak jelentős emelését és a jegyrendszeralapú tankolás bevezetését helyezte kilátásba. A bejelentés töb városban is tiltakozásokat váltott ki, több mint negyven tüntetőt őrizetbe vettek. A távközlési minisztérium egy napra korlátozza a világháló elérhetőségét az iráni nemzetbiztonsági tanács utasítására. A törvényhozás rendkívüli ülést tart az ügyben.
Nyitókép: MTI/EPA

Szakértő: százmillió közel-keleti arab fiatalnak van elege az ottani viszonyokból

A folyamatos fenyegetések ellenére Teheránnak nem érdeke a világ kőolajszállításában kulcsfontosságú Hormuzi-szoros lezárása - mondta az InfoRádióban Rostoványi Zsolt. Az egyetemi tanár jelezte, az iráni vezetés ismét tárgyalna atomprogramjáról a szankciók feloldásáért cserébe. A közel-keleti arab országokban ugyanakkor szerinte mintha egy arab tavasz 2.0 zajlana.

Iránnak szüksége van az atomenergia békés célú felhasználására, mert bár gazdag kőolaj- és földgázmezői vannak, elsősorban a nyersanyag eladásából jut bevételhez – mondta Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus egyetem tanára, Közel-Kelet szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában.

"Lehet, hogy Izraelm, amely igyekszik Iránt minél fenyegetőbbnek beállítani, azt mondja, hogy egy éven belül Iránnak atomfegyvere lehet, de én a jelek alapján ezt nem igazán gondolom. Iránnak a nukleáris megállapodás emlékeim szerint 3,26 százalékos dúsítottságú maximum uránt engedélyezett, az ország ezt most felrúgta, de az atomfegyver előállításához 90 százalék kell. Ráadásul a megállapodás 2015-ös megkötlése óta

a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség rendszeresen monitorozta Iránt, nyolc jelentés készült, mindegyikben az állt, hogy Teherán betartja a megállapodást,

vagyis csak békés célú fejlesztést folytatott."

Irán elemi érdeke, hogy ne legyenek érvényben vele szemben szankciók, mert a gazdaságára nagyon negatív hatást gyakorolnak ezek – mondta az egyetemi tanár.

"Idén 7-8 százalékos mínuszos GDP-vel számolnak, és Iránban tavaly év elején, tavalyelőtt jelentős tüntetések voltak, épp azért, mert Róháni elnök a kampányában azt ígérte, hogy megköti a megállapodást a nyugattal, látványosan javulni fognak a körülmények,az ország bekapcsolódhat megint az olajexportba, a kereskedelembe. A látványos javulás azonban elmaradt, emiatt mentek ki az emberek az utcára."

Vélhetően jelentős részben a gazdasági nehézségek miatt is, Teherán ismét békülékeny hangot ütött meg az atomalku kérdésében – tette hozzá Rostoványi Zsolt.

A Budapesti Corvinus egyetem tanára szerint Teherán a visszatérő fenyegetéseken túl szinte

biztosan nem fogja tartósan lezárni a Hormuzi-szorost, mert azzal saját regionális és ázsiai partnereinek is ártana,

tovább mélyítve az ország gazdasági problémáit.

Ezek miatt a problémák miatt most ismét tüntetéshullám vonul végig a közel-keleti arab országokon, amit sokan

arab tavasz 2.0-ként

emlegetnek.

Járművek özönlenek el egy autópályát Teheránban 2019. november 16-án, miután a kormány az üzemanyagárak jelentős emelését és a jegyrendszeralapú tankolás bevezetését helyezte kilátásba. A bejelentés tiltakozásokat váltott ki, több mint negyven tüntetőt őrizetbe vettek. A távközlési minisztérium egy napra korlátozza a világháló elérhetőségét az iráni nemzetbiztonsági tanács utasítására. A törvényhozás rendkívüli ülést tart az ügyben.
MTI/EPA/Abedin Taherkenareh
Járművek özönlenek el egy autópályát Teheránban 2019. november 16-án, miután a kormány az üzemanyagárak jelentős emelését és a jegyrendszeralapú tankolás bevezetését helyezte kilátásba. A bejelentés tiltakozásokat váltott ki, több mint negyven tüntetőt őrizetbe vettek. A távközlési minisztérium egy napra korlátozza a világháló elérhetőségét az iráni nemzetbiztonsági tanács utasítására. A törvényhozás rendkívüli ülést tart az ügyben. MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

"Nagyon rossz a helyzet, kivéve néhány országot. A lakosság kétharmada 30 év alatti, tehát iszonyatosan nagy a fiatalok aránya, ami legalább 100 millió embert jelenthet összességében. Ugyanilyen arányban élnek a létminimum szintjén vagy az alatt, égető társadalmi-gazdasági-politikai problémákkal néz szembe a régió, nem csak most, hanem már évek, évtizedek óta."

A helyzetet súlyosbítja, hogy az első arab tavasz után sok helyen fegyveres konfliktusok alakultak ki, s a helyzet azóta sem rendeződött megnyugtatóan. Éppen ezért a legtöbb helyen identitásválság alakult ki, a többségében fiatal tüntetők a teljes politikai elit távozását követelik, és túl akarnak lépni a siíta-szunnita megosztottságon – mondta a Rostoványi Zsolt.

"Eredményt kellene elérni az életkörülmények javításában. Irakban elsősorban azért tüntetnek, mert a közszolgáltatások terén katasztrofális a helyzet; eredményt akkor lehetne elérni, ha sikerülne valamiképpen a gazdasági-társadalmi válsághelyzetből kiutat találni. Ez viszont nagyon-nagyon régóta nem sikerül."

A gazdasági problémák megoldása mellett változtatni kellene a politikai rendszereken is, azonban a különböző országok egymástól jelentősen eltérő berendezkedése, hagyománya és például

a törzsiség jelenléte miatt egységesen alkalmazható modellt lehetetlen találni

– mondta a Budapesti Corvinus Egyetem tanára.

Alább megtekintheti, meghallgathatja az Aréna teljes adását!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre is jelezhető, hogy mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás – erről publikáltak magyar kutatók tanulmányt egy rangos nemzetközi lapban. Az elemzés alapját az Országos Mentőszolgálat több mint 114 ezer esete jelentette. Az InfoRádió Pál-Jakab Ádámot, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának rezidensét, a tanulmány első szerzőjét kérdezte.

Vízstratégia: a helyi szennyvíztisztításnak is szerepe lehetne

A készülő új vízgazdálkodási stratégia egyik fontos eleme lehet a megtisztított háztartási szennyvíz helyben tartása és hasznosítása. Az InfoRádióban nyilatkozó szakember szerint felül kell vizsgálni a több mint húsz éve alkalmazott hazai gyakorlatot, mert az egyedi szennyvíztisztítók használatát jelenleg településenként eltérő szabályok korlátozhatják.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Az oroszok újabb település elfoglalását jelentették be, csapás érte a Vodafone kijevi adatközpontját - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok újabb település elfoglalását jelentették be, csapás érte a Vodafone kijevi adatközpontját - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az orosz védelmi minisztérium bejelentette a Harkiv megyei Hripuni elfoglalását, és azt állítja, hogy szorosabbra vonták az ostromgyűrűt a régió északi részén bekerített ukrán erők körül. Moszkva szerint az orosz hadsereg éjszaka csapást mért a Vodafone kijevi adatközpontjára, valamint több katonai, logisztikai és infrastrukturális célpontra, az orosz légvédelem pedig 96 ukrán drónt lőtt le. Közben gyorsított eljárásban szerb állampolgárságot kapott Vadim Novinszkij ukrán milliárdos volt parlamenti képviselő, akit Ukrajnában hazaárulás gyanúja miatt köröznek. Az ukrán erők a héten jelentős előrenyomulást értek el a Borova és Szlovjanszk közötti frontszakaszon, miközben egyes településekről kötelező evakuálást rendeltek el. Diplomáciai téren a háború kezdete óta először tárgyalt egymással az orosz és a német külügyminiszter, Volodimir Zelenszkij pedig arról beszélt, hogy az Egyesült Államok ismét intenzíven dolgozik a béketárgyalások megszervezésén, ugyanakkor elutasította, hogy Moszkvában találkozzon Vlagyimir Putyinnal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×