Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
316.12
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: pixabay

Nem élte túl a temzei kalandot a Londonig felúszó bálna

A bálna tetemét a kenti Greenhithe településnél, a sekély vízben fedezték fel, kiemelték a folyóból és most tudósok vizsgálják.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a tízméteres hosszúszárnyú bálna a héten tűnt fel a Temzében, London környékén. A kikötői hatóság szóvivője, Martin Garside elmondta: olyan nagy volt a bálna, hogy komoly feladat volt kiemelni a folyóból.

"Annál a járőrhajónál is nagyobb volt, amelyben álltam, azt mondanám, hogy legalább tíz méteres volt"

- közölte. A londoni Zoológiai Társaság a cetfélék pusztulásával kapcsolatos kutatóprogramjában foglalkozik az esettel. Megpróbálják megállapítani, hogyan került a Temzébe, és mi okozta a cet halálát.

Korábban is láttak már a Temzében hosszúszárnyú (vagy más néven púpos) bálnákat, egyet 2009-ben, egyet pedig 2013-ban. Azok a példányok is elpusztultak.

Idén a Greenhithe-nál elpusztult bálna volt az ötödik olyan egyed ebből a fajból, amely brit partoknál lelte halálát. Korábban évente átlagosan csak két elpusztult egyedet találtak.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×