A Fidesz mindaddig nem vesz részt az Európai Néppárt munkájában, amíg el nem készült az EPP által kijelölt három fős vizsgálóbizottság jelentése.
A Néppárt közgyűlése 190 igen, 3 nem szavazattal megszavazta a javaslatot, amely azt tartalmazza, hogy vizsgálatot indítanak a Fidesszel szemben, és a vizsgálat idejére a Fidesz önként felfüggeszti a tagsággal járó jogait a pártszövetségben. A Fidesz és az Európai Néppárt elnöksége közösen nyújtotta be a javaslatot a maratoni ülés végén (amelynek a részletei itt olvashatók).
Háromtagú bizottság alakul,
amelynek tagja Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár, Herman van Rompuy, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács volt elnöke és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament volt elnöke, és ez értékeli majd a Fidesz ügyeit, és a jelentése alapján dönt majd a Néppárt a magyar kormánypárt tagságáról.
A szavazás után először Manfred Weber tartott sajtótájékoztatót tartott. Az Európai Néppárt frakcióvezetője kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Fidesz is támogatta a döntést,
és hozzátette, a felfüggesztés részeként a Fidesz nem vehet részt a pártcsalád ülésein, nem szavazhat és jelölteket sem állíthat a pozíciókra.
Weber azt mondta, nem volt egyszerű a döntés, de szerinte egyértelmű volt. Közölte azt is, hogy újra fel kell építeni a bizalmat az EPP és a Fidesz között, és jelezte,
a párt kizárása nem került le a napirendről,
a végső döntést majd a most megszavazott háromtagú bölcsek tanácsának a jelentése alapján hozza meg a Néppárt.
a Fidesz is kijelölt egy három tagú bizottságot, amely a Néppárt „bölcseivel" tárgyal.
Hangsúlyozta: a Fidesz az erős nemzetek Európáját akarja, ezen nem hajlandó változtatni, ugyanígy a migráció kérdésében sem képes kompromisszumot elképzelni, és a keresztény Európát tartja az egyetlen járható útnak.
A miniszterelnök arról beszélt, hogy
a szerdai vita a Néppárt jövőjéről szólt.
Úgy értékelte, hogy jó döntés született, mert a párt megőrizte az egységet, de semmilyen utat nem zártak le, a választások után szabadon dönthetnek a jövőről.
Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.
A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH).
A spanyolországi Urdánál történt vasúti szerencsétlenség 69 halálos áldozata közül 66-ot már azonosítottak, köztük 54 spanyol és 12 külföldi állampolgárt – jelentette az MTI a tartományi kormány hétfői tájékoztatása alapján. A mintegy 180 sérült közül 29-et még kórházban ápolnak, kilencen intenzív ellátásra szorulnak.