Infostart.hu
eur:
380.96
usd:
321.91
bux:
0
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Előrelépés Észak-Korea ügyében

Korai még optimistának lenni Phenjan tárgyalási hajlandóságával kapcsolatban - fogalmazott szerdán a dél-koreai pártok vezetőivel találkozva Mun Dzse In dél-koreai elnök.

"Még csak a rajtvonalon állunk" - értékelte a helyzetet a dél-koreai államfő, aki azt is világossá tette, hogy semmi mást nem fogad el, csak Észak-Korea teljes nukleáris leszerelését. A dél-koreai elnök azt is kiemelte, hogy egyelőre nem lazítanak a Phenjannal szemben bevezetett szankciókon.

Előző nap a dél-koreai elnöki hivatal bejelentette, hogy több mint egy évtized után ismét dél- és észak-koreai csúcstalálkozót fognak tartani. Emellett azt is tudatták, hogy a Phenjanban járt szöuli küldöttséget az észak-koreai vezetés arról tájékoztatta, hogy nem tart igényt atomfegyverekre, ha nem érzi magát katonailag fenyegetve, és hajlandó tárgyalásokat kezdeni a leszerelésről, ha a biztonsága garantált.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség a Kék Ház, a szöuli elnöki hivatal meg nem nevezett tisztségviselőire hivatkozva jelentette, hogy csütörtökön Washingtonba utazik Csung Jui-jong, Mun nemzetbiztonsági tanácsadója, aki - a forrás szerint - amerikai tisztségviselőket fog tájékoztatni phenjani látogatásáról. A Yonhap megjegyzi, hogy észak-koreai útjával kapcsolatosan Csung korábban utalt arra: rendelkezik egy "nem nyilvános" üzenettel (is) a kommunista rezsim részéről. A nevük elhallgatását kérő kék házi tisztségviselők szerint Csungot Szuh Hun, a Nemzeti Hírszerzési Szolgálat vezetője fogja elkísérni az Egyesült Államokba. A dél-koreai kormány szóvivői nem tudták megerősíteni az erről szóló értesülések hitelességét.

Mun szerdán tagadta, hogy Szöul bármilyen titkos ajánlatot tett volna Phenjannak, hogy Észak-Korea visszatérjen a tárgyalóasztalhoz.

"Semmilyen titkos megállapodás nem volt Északkal" - húzta alá Mun. A dél-koreai elnök arra is kitért, hogy szerinte csak akkor lehetséges a nukleáris leszerelés, ha Szöul és Washington egységes álláspontot képvisel. Mun arról is szót ejtett, hogy szerinte akkor jöhet létre megállapodás Dél és Észak között, ha Phenjan Washingtonnal is tárgyalásokat kezd.

Címlapról ajánljuk
Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Jelenleg sem Magyarországon, sem az Európai Unió területén nem azonosítottak Nipah-vírussal fertőzött esetet – mondta az InfoRádióban az egészségügyi veszélyhelyzeti általános helyettes országos tisztifőorvos. Torma Albert arról is beszélt, van-e esély arra, hogy világjárvány alakul ki.

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Nagy változás jön a magyar közbeszerzéseknél

Nagy változás jön a magyar közbeszerzéseknél

Az államok innovációtámogatási eszköztárában létezik egy páratlan eszköz, amely képes a közszolgáltatások hatékonyságának növelésére, a kritikus társadalmi-gazdasági és környezeti kihívások kezelésére, és egyben lehetőséget ad az innovatív KKV-k és startupok piaci megerősítésére és ezáltal a tudásalapú gazdaság építésére. Ezt az eszközt, az innovációs közbeszerzést, kevés országban használják ki a lehetőségeinek megfelelően. Kutatások is bizonyítják, hogy ahol nagyobb az innovációs közbeszerzés aránya az összes közbeszerzésen belül, azokban az országokban eredményesebben működik az innováció. Az Európai Gazdasági Térségen belüli – ezen a téren is - vezető országok listája elég meggyőző: Finnország, Egyesült Királyság, Észtország, Dánia, Svédország, Svájc. Magyarország ezen a területen ma még nem áll előkelő helyen az EU-tagországok között, de az elmúlt hónapokban létrejöttek a változás alapvető feltételei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×