Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Vitatott módszer segíthet két büntetőügy megoldásában

A németek 78 százaléka helyeselné, ha a hatóságok a korszerű orvostudomány eszközeivel pontosan megállapítanák azoknak a fiatal menekülteknek az életkorát, akik hivatalos dokumentumok nélkül érkeznek Németországba. A felmérés a DIE WELT című napilap megbízásából készült, miután Freiburgban és Ludwigshafenban is egy afgán fiatalember áll bíróság előtt gyilkosság címén. A hozzátartozók nélkül érkezett kiskorúak jóval előnyösebb helyzetet élveznek, mint a többi menekültek és bűncselekmények elkövetése esetén is enyhébb büntetés vár rájuk.

A Freiburgban és Ludwigsburgban gyilkosság elkövetésével vádolt afgán fiatalemberek kiskorúnak vallják magukat, azonban az orvos-szakértők véleménye szerint mindketten jóval túllépték a nagykorúság határát. Ez azt is jelenti, hogy felnőttként a törvény teljes szigorával kell számoljanak, ha bizonyítást nyer az ellenük felhozott vád.

A magát 16 vagy 17 évesnek valló Husszein K. Freiburgban tavaly megerőszakolt, majd megölt egy diáklányt. A törvényszéki szakértők Husszein K.-t legalább 22 évesnek tartják. Hasonló állítással védekezik a ludwigsburgi bíróság előtt az az afgán fiatalember is, aki 15 éves német barátnőjét fényes nappal a kandeli bevásárlóközpont előtt leszúrta.

Most a kereszténypártok több vezető képviselője akciót kezdett annak érdekében, hogy a korszerű orvostudomány eszközeivel állapítsák meg a hivatalos személyazonossági okmányok nélkül érkezett és a nagykorúság határán álló fiatalok életkorát. Törvényszéki orvosszakértők szerint ezt manapság már legfeljebb egy év eltéréssel meg lehet határozni.

A menekültek jogainak védelmére alakult orvos-szövetség tiltakozott a kezdeményezés ellen, ugyanis az eljárást bizonytalannak és az egészségre veszélyesnek tartja, mert egyebek között röntgenfelvételt is igénybe vesznek az életkor-megállapításához. A két perrel kapcsolatban a DIE WELT című újság felmérést közöl, amelynek értelmében a lakosság 78 százaléka is támogatja a nagykorúság határán álló menekültek életkorának orvosi eszközökkel történő meghatározását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×