eur:
393.98
usd:
364.87
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Fontos helyszíneket köt össze a most megnyílt Szent László-út

Fontos helyszíneket köt össze a most megnyílt Szent László-út

Az örökségút Erdélyben és Észak-Magyarországon negyvennégy helyszínt tartalmaz, Erdélyből egyelőre Bihar, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros és Szilágy megye harminckét települése, Magyarországról pedig tizenkét település, köztük Kisvárda tartozik bele.

Azok a települések kerülhettek be az örökségútba, ahol például épített vagy természeti örökség található, hozzájuk a Szent Lászlóról szóló mondavilág valamely eleme köthető, valamilyen formában a lovagkirály nevét viselik, illetve követelmény volt, hogy éljenek ott magyar emberek is.

A kezdeményezés keretében interaktív honlap, mobilapplikáció és útvonaltervező készült, hogy a múlt értékeinek megismerése mellett az erdélyi magyar emberek is megmutathassák értékeiket, legyen szó akár pálinkafőzésről vagy lekvárkészítésről - mondta Hegedüs Csilla, hozzátéve, a tervek szerint az örökségutat a jövőben a teljes Kárpát-medencére kiterjesztenék.

Az ünnepségen Kelemen Hunor, a programot elindító Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke elmondta, a kezdeményezés Szent László örökségének megőrzésére és megerősítésére, legendájának továbbvitelére irányul.

A cél, hogy a horvát és a lengyel, vagy - a lovagkirály elsőszülött lányán, Szent Piroska bizánci császárné örökségén keresztül - akár a román szálat felvéve, a kultúrák közötti értékek cseréjén keresztül közelítsük egymáshoz a nemzeteket - mondta Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke kifejtette, az örökségút megnyitása csak az első lépés, a következő évekre több tematikus rendezvényt terveznek, a program segítségével pedig akár műemlékeket és Szent László-freskókat is helyre lehetne állítani. Azt a legendát kellene éltetni, amely évszázadokon keresztül kulturális, nemzeti és vallási örökségünknek része lett és amitől a 21. században nem szabad eltekinteni - mondta Kelemen Hunor.

Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kultúráért, oktatásért, ifjúságért és sportért felelős biztosa hangsúlyozta, Szent László és elődje, Szent István király munkája az, ami a mai napig megtartotta a magyarokat, vallási, tájegységi és hitközösségeit, illetve kultúráját.

Az emlékév során saját magunknak is megfogalmazhatjuk a feladatainkat Európában és azon belül Magyarországon - jelentette ki Navracsics Tibor.

Hozzátette: az ezeréves magyar államnak - miként Szent László idejében, úgy mai is - az a dolga, hogy a közép-európai térség békéjét, harmóniáját és prosperitását biztosítsa a gyengék védelmével és az erősek felelősségének érvényesítésével.

Az ünnepség után egy alkalmi kiállítást nyitott meg Navracsics Tibor és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, ezen a szervezők lehetőséget biztosítottak az örökségút honlapjának kipróbálására.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×