eur:
394.06
usd:
365.26
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Érinthetetlen elnöke lesz Indiának

Megkezdődött India új elnökének megválasztása; mindkét jelölt az indiai kasztrendszer legalsó kasztjához, az érinthetetleneknek is nevezett dalitokhoz tartozik, így az ország történetében másodszor lesz dalit államfője Indiának.

Az indiai elnök nem gyakorol végrehajtó hatalmat, a poszt jórészt ceremoniális jellegű.

Az államfőt öt évre választja meg egy elektori kollégium, amely a szövetségi alsó- és felsőház, valamint a tagállami parlamentek tagjaiból áll, ezért a szavazás párhuzamosan zajlik Újdelhiben és az egyes indiai államok székhelyén,

a voksokat  csütörtökön összesítik.

A kormányzó Bháratíja Dzsanata Párt jelöltje a 71 éves Ram Nath Kovind, aki ügyvédből lett politikus, és egészen a közelmúltig Bihar állam kormányzója volt.

Az ellenzéki Indiai Nemzeti Kongresszus a 72 éves Meira Kumart támogatja, aki az ország első női parlamenti elnöke volt.

A kormánypárt a szövetségi törvényhozás alsóházában kétharmados többséggel rendelkezik, és az ország 29 államából 17-ben kormányon van, ezért Kovindnak van nagyobb esélye a győzelemre.

Őt ráadásul több államban helyi pártok is támogatják.

Mindkét jelölt a dalit közösséghez tartozik, amelyet korábban érinthetetleneknek neveztek Indiában, mert a múltban a társadalmi érintkezés minden formáját meghatározó kasztrendszer legalsó szintjén foglaltak helyet.

A dalitok többsége továbbra is koldusszegény,

és kétkezi, sokszor mocskos, senki más által nem vállalt munkákból kénytelen megélni. Először 1997 és 2002 között állt dalit politikus az ország élén K. R. Narajanan személyében.

Az új elnök az Indiai Köztársaság 14. államfője lesz. A jövő héten fogja átvenni az elnöki posztot Pranab Mukherdzsitől, akinek július 24-én jár le elnöki megbízatása.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×