eur:
388.81
usd:
360.72
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Kanyarómentes az amerikai kontinens

Kanyarómentesnek minősítették az amerikai kontinenst, ezzel a világ első régiójává vált, ahol minden egyes országban sikerült kiirtani a halálos kimenetelű megbetegedést is okozó kanyaróvírust - jelentette be kedden a Pánamerikai Egészségügyi Szervezet (PAHO).

 A kanyaró lett a következő, oltással megelőzhető vírusos betegség, amelyet kiirtottak a kontinensen. 2015-ben a rózsahimlőtől, 1994-ben a járványos gyermekbénulástól, 1971-ben pedig a fekete himlőtől szabadult meg az amerikai kontinens.

Az egészségügyi sikerekhez jelentősen hozzájárult az utóbbi húsz évben folytatott nagyszabású, betegségek elleni védőoltási kampány Amerikában. Carissa Etienne, a PAHO igazgatója közölte, hogy a kanyaró kiirtása több mint két évtized erőfeszítéseinek köszönhető, miután 1994-ben az amerikai országok elhatározták, a huszonegyedik század elejére megszabadítják a kontinenst a gyilkos vírustól.

Mielőtt 1980-ban elterjedt volna kanyaró elleni tömeges védőoltás, a világon évente 2,6 millió ember halt meg ebben a betegségben.

Amerikában mintegy 102 ezer életet követelt a vírusos megbetegedés 1971 és 1979 között.

A PAHO szerint 3,2 millió megbetegedést és 16 ezer halálesetet előztek meg védőoltásokkal Latin-Amerikában és a Karibi térségben a 2000 és 2020 közötti időszakra vetítve.

A kontinens utolsó helyi fertőzését 2002-ben jegyezték fel. Legutóbb 2014 decemberében tört ki kanyarójárvány az egyesült államokbeli Kalifornia államban, viszont a fertőzést okozó vírust külföldről hurcolták be.

Címlapról ajánljuk
Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.

Nézőpont: a Tisza előzi a DK-t, a Momentum a tavasz nagy vesztese

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásának eredményei szerint egy hónappal az európai parlamenti választás előtt a Fidesz–KDNP listája vezet 48 százalékkal, Magyar Péter pártja, a Tisza Párt a második 21 százalékkal, a DK–MSZP–Párbeszéd koalíció áll a harmadik helyen 12 százalékkal. Őket követi a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 7 százalékkal, a Mi Hazánk pedig 5 százalékon van, a tavasz vesztese a Momentum lehet.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
Mesterségesen megdrágított húsok és tejtermékek – leleplezték a Világbank tervét

Mesterségesen megdrágított húsok és tejtermékek – leleplezték a Világbank tervét

Egy új dokumentumban a Világbank azt javasolja, hogy a gazdag országok a CO2-gazdag termékek, például a vörös húsok és a tejtermékek támogatására fordított milliárdokat a jövőben olyan éghajlatbarát termékekre költsék el, mint a baromfitenyésztők, a gyümölcs- és a zöldségtermesztők segítése. Az ajánlás egyike a bank számos javaslatának, amelyekkel a mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazatból származó, az éghajlatot károsító szennyezés csökkentésére törekszik, mivel ezek a szektorok felelősek az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának közel egyharmadáért.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×