eur:
394.03
usd:
364.81
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Szigorították az ellenőrzéseket a genfi repülőtéren

Francia biztonsági források tanácsait követve szigorította szerdán az ellenőrzéseket a genfi repülőtéren a svájci rendőrség.

Silvain Guillaume-Gentil, a svájci rendőrség szóvivője közölte: alaposabban átvilágítanak bizonyos utasokat a repülőtér területére való belépéskor, és megvizsgálnak néhány járművet is.

"A jelen körülmények között nagyon komolyan veszünk valamennyi információt" - tette hozzá.

A dpa német hírügynökség értesülései szerint az intézkedések nem állnak összefüggésben az előző napi, egy észak-franciaországi templomban lezajlott terrorcselekménnyel.

A 20 Minuten című svájci hírportálnak szemtanúk arról számoltak be, hogy a genfi repülőtér több bejáratát lezárták. A helyszínen nehézfegyverekkel megerősített rendőrök állnak készenlétben. A helyzet mindenesetre egyelőre nem annyira válságos, hogy az egész légikikötőt be kellett volna zárni.

A repülőtér egyik szóvivője közölte: a légikikötő forgalmát eddig nem zavarták meg az intézkedések. A rendőrség azonban arra figyelmeztette az utazókat, hogy a repülést megelőzően a szigorított ellenőrzések miatt hosszabb várakozási idővel számoljanak. A genfi repülőtér közvetlenül a francia határnál található.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×