Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Moszkva, Peking és Újdelhi a terrorizmus ellen

A terrorizmus, a szélsőségesség és a kábítószer-kereskedelem elleni fellépés, valamint a tömegpusztító, ezen belül a vegyi fegyverek terroristák kezébe kerülésének megakadályozásában történő együttműködés távlatairól tárgyalt hétfőn Moszkvában Oroszország, Kína és India külügyminisztere.

Erről Szergej Lavrov, az orosz diplomáciai tárca vezetője számolt be a tárgyalások befejeződése után.

Vang Ji kínai külügyminiszter azt hangoztatta, hogy ha a három ország, amelynek külpolitikai megközelítései hasonlóak, "egységes hangon" szólal meg, akkor álláspontjukat meghallgatja a világ. Hangsúlyozta, hogy a regionális és nemzetközi változások szükségessé teszik a hármak közötti koordinációt és a gyakorlati együttműködés kiszélesítését.

Vang egyúttal leszögezte, hogy a RIC-csoport (a betűszó Oroszország, India és Kína angol elnevezésének kezdőbetűiből áll össze) együttműködése nem irányul senki ellen, és hozzájárulhat a nemzetközi béke megerősödéséhez.

Szusma Szvarádzs indiai külügyminiszter kijelentette: a tanácskozás nyomán arra számít, hogy a három ország közös stratégiát dolgoz ki a nemzetközi terrorizmus elleni harcban, egyebek között az ENSZ keretei között. Elmondta, hogy orosz és kínai partnerével megvitatták a közel-keleti helyzetet, valamint hogy a három ország "elkötelezett a demokratikus és békepárti erők támogatása mellett a regionális stabilitás biztosítása érdekében".

A három külügyminiszter Szvarádzs szavai szerint egyetértett abban, hogy a nemzetközi közösségnek együtt kell működnie az afgán kormánnyal a béketörekvések folytatása és a terrorizmus elleni harc ügyében.

Az indiai diplomácia vezetője arra kérte orosz és kínai kollégáját, hogy támogassák az ENSZ Biztonsági Tanácsának reformjáról folytatott tárgyalásokat, és hangsúlyozta annak fontosságát, hogy India a testület állandó tagjává váljon. Kijelentette: Lavrov és Van beleegyezett, hogy elősegíti India tagságát a Sanghaji Együttműködési Szervezetben. A 2001-ben politikai, gazdasági és katonai együttműködés céljából létrejött csoportosulásnak jelenleg Kína és Oroszország mellett Kazahszán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán a tagja.

Szvarádzs megköszönte orosz és indiai kollégájának, hogy támogatják hazája soros elnökségét a brazil-orosz-indiai-kínai-dél-afrikai gazdasági csoportban (BRICS). Elmondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnököt India várja a BRICS októberi goai csúcstalálkozójára.

Vang közölte, hogy a három külügyminiszter megállapodott a RIC csoporton belüli együttműködés jelenlegi dinamikájának fenntartásában és a sokoldalú együttműködés megerősítésében.

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Jövőre is telt házas lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A mogyoródi létesítményben a tavasz első felében ér véget a felújítás záró szakasza. Arról is beszélt, hogy miként valósulhatott meg a külföldi szakértők által is elismert beruházás.

Fenyegetőzik az orosz külügyminiszter

Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap megjelent évértékelő interjújában.
Szép csendben lopakodik a digitális euró

Szép csendben lopakodik a digitális euró

Az Európai Tanács múlt hét csütörtöki ülésének politikailag fajsúlyos két napirendi pontja – az Ukrajnának történő hitelnyújtás és a MERCOSUR egyezmény aláírás előtti jóváhagyása – mellett szinte teljesen elsikkadt a harmadik megvitatott kérdés. Megállapodás született ugyanis a Tanács tárgyalási irányelvéről azokkal az euró szerepének megerősítését célzó kulcsfontosságú javaslatokkal kapcsolatban is, amelyek lehetővé teszik majd a digitális euró bevezetését, valamint pontosítják az eurókészpénz törvényes fizetőeszköz-státuszát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×