eur:
395.49
usd:
366.56
bux:
65613.08
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Vegyi fegyvereket vet be az Iszlám Állam?

Oroszország szerint az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nagy valószínűséggel vegyi fegyvereket vet be Szíriában - közölte Mihail Uljanov, a moszkvai külügyminisztérium fegyverkezéskorlátozási és fegyverzetellenőrzési osztályának vezetője a RIA Novosztyi orosz hírügynökség keddi jelentése szerint.

Oroszország szerint a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnek (OPCW) feltétlenül ki kell vizsgálnia az erre vonatkozó értesüléseket - mondta az illetékes.

Uljanov ugyancsak vizsgálat elrendelését sürgette azzal kapcsolatban, hogy egy török ellenzéki parlamenti képviselő bizonyítékokat mutatott be, melyek szerint a szarin nevű ideggáz komponenseit juttathatták el Törökországból Szíriába.

Uljanov hangsúlyozta, hogy Moszkva figyelemmel kíséri majd a vizsgálat menetét. Az első jelentésnek körülbelül egy hónap múlva el kell készülnie - mondta.

Oroszország szövetségese Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányának, és tavaly szeptember óta légicsapásokkal támogatja a szíriai hadsereget. Szíria decemberben megállapodást írt alá az ENSZ-szel arról, hogy beengedi a területére a vegyifegyver-támadások felelőseit vizsgáló szakértőcsoport tagjait. A szakértői testület feladata azoknak a tényfeltáró jelentéseknek az elemzése, amelyeket az OPCW készített. A szervezet eddig azt vizsgálta, hogy bevetettek-e vegyi fegyvereket a szíriai polgárháború során. Az OPCW ellenőrei bizonyítottnak találták az ilyen típusú támadások tényét, de annak a kérdésnek a vizsgálatára, hogy kik a felelősek ezekért, csak tavaly augusztusban adott felhatalmazást az ENSZ Biztonsági Tanácsa.

Damaszkusz ismételten azzal vádolja a felkelőket, hogy ideggázt vetettek be. Nyugati diplomaták viszont korábban úgy nyilatkoztak: valószínűtlen, hogy az ellenzéki erők rendelkeznének vegyi fegyverekkel.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×