A november 13-án elkövetett párizsi terrormerényletek miatt egyetlen állam- vagy kormányfő sem mondta le a részvételt a klímacsúcson, sőt, olyanok is jelezték érkezési szándékukat, akik korábban nem tervezték a személyes megjelenést. Így a konferencia nyitónapján 147 ország elsőszámú vezetője lesz jelen, köztük a felmelegedést okozó üvegházhatású gázok kibocsátásáért leginkább felelős Egyesült Államok és Kína elnöke, India miniszterelnöke, illetve Európa vezetői.

A december 11-ig tartó klímakonferencia célja, hogy most először globális klímavédelmi egyezményt írjanak alá annak érdekében, hogy a Föld légkörének felmelegedését két Celsius-fokban maximálják az iparosodás előtti mértékhez képest. Az országok által az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére tett önkéntes felajánlásokkal párhuzamosan a megállapodás általános és kötelező érvényű keretet teremt a következő 20-30 évre, és a 2020-ban lejáró kiotói egyezményt váltja fel.

A tét óriási, és az idő szorít, mert az iparosodás előtti mértékhez képest már 1 Celsius-fokkal emelkedett az átlaghőmérséklet, a legkörbe jutott üvegházhatású gázok pedig ott is maradnak. Ha nem cselekszenek az országok, a felmelegedés visszafordíthatatlan következményekkel jár az ökológiai rendszerre nézve, a bolygó jelentős része lakhatatlanná válik a ciklonok, szárazságok, a világóceán szintjének emelkedése, a mezőgazdasági terményhozamok csökkenése, bizonyos fajok eltűnése és számos egyéb negatív jelenség hatására.

Eddig 161 ország adta át az ENSZ-nek a 2025 és 2030 közötti időszakra vonatkozó vállalásait tartalmazó listát. Ezek az országok együttesen az üvegházhatású gázok nagyjából 90 százalékát bocsátják ki. Az eddigi felajánlások azonban nem elégségesek, ha csak azokat valósítják meg, a globális átlaghőmérséklet emelkedési pályája még mindig 3 fokon marad, ami ugyan lényegesen jobb a tétlenség esetén akár 4-5 fokot elérő felmelegedésnél, de felette marad a célul kitűzött 2 foknak. Utóbbi cél eléréséhez 2050-ig 40-től 70 százalékig terjedő mértékben kell csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, miközben jelenleg a világ energiatermelésének 80 százalékát fosszilis energiahordozók (kőszén kőolaj, földgáz) biztosítják.

Bár a probléma súlyával mindenki tisztában van, hat évvel a kudarcba fulladt koppenhágai klímakonferencia után még mindig vannak elsimítandó nézeteltérések, noha az álláspontok sokat közeledtek egymáshoz. A világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport állam-, illetve kormányfőinek novemberi tanácskozásán is éles viták folytak, és a zárónyilatkozatban mindössze annyit állapítottak meg, hogy az éghajlatváltozás megállításához és a következmények kezeléséhez hatékony, erős és kollektív intézkedések szükségesek. Egyúttal jelezték: a G20-csoport támogatja, hogy a párizsi klímaértekezleten fogadjanak el egy jogilag kötelező érvényű nemzetközi klímavédelmi megállapodást.

Pascal Canfin, a Világ Erőforrásai Intézet (WRI) nevű, környezetvédelemmel foglalkozó amerikai agytröszt főtanácsadója szerint India jelenti a legnagyobb problémát. Az üvegházhatású gázok 6,5 százalékának kibocsátásáért felelős és ezzel a negyedik legkörnyezetszennyezőbb ország a 134 fejlődő és feltörekvő országot tömörítő G77-csoport tagjaként vett részt a párizsi klímakonferenciát előkészítő tárgyalásokon.

India egyfelől nagyon ambiciózus célokat tűz ki a megújuló energiák, főleg a napenergia hasznosításának terén, másfelől viszont az áramszükségletének jelenleg 60 százalékát szénerőművekben előállító ország alig tudja elképzelni, hogy miként tudna fejlődni, ha nem épít új szénerőműveket. Újdelhi hallani sem akar arról, hogy ötévente felülvizsgálják a vállalásokat, és a kibocsátás még nagyobb mértékű csökkentésére kényszerüljön.

India, csakúgy mint a legszegényebb afrikai, ázsiai és szigetországok, pénzügyi és technikai támogatást követel az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó terveihez, illetve a felmelegedés már érzékelhető negatív következményeinek kivédéséhez és felszámolásához. Különösen várják a 2009-es koppenhágai klímatanácskozáson tett azon ígéret konkretizálását, miszerint a fejlett országok 2020-tól kezdve évi 100 milliárd dolláros klímavédelmi támogatást nyújtanak a fejlődő országoknak.

Szaúd-Arábia ugyancsak ellenez mindenféle felülvizsgálati ciklust, és megpróbálhat más országokat is a maga oldalára állítani. Ez azért súlyos probléma, mert az ENSZ szabályai szerint egy megállapodást az összes részt vevő ország beleegyezésével lehet jóvá hagyni.

Kedvező előjel viszont, hogy a két fő szennyező, az üvegházhatású gázok 24 százalékának kibocsátásáért felelős Kína, valamint az Egyesült Államok (15,5 százalék) egyesítették erejüket a siker érdekében. Az Európai Unióhoz (11 százalék) és az Egyesült Államokhoz felzárkózva Kína elfogadta, hogy ötévente vizsgálják felül a vállalásokat, először a megállapodás 2020-as hatályba lépése előtt. Ugyanakkor gazdag feltörekvő országként Kína nem hajlandó elfogadni, hogy a fejlődő országok finanszírozásában való részvételre kényszerítsék.

Az ENSZ-tárgyalók által előkészített megállapodás tervezetet december 5-én adják át Laurent Fabius francia külügyminiszternek, a klímakonferencia elnökének, majd december 7-től miniszteri szinten folytatják az egyeztetést az egyezmény végleges szövegéről.