Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
324.62
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Finnországba ötvenezer menedékkérő érkezhet az idén

A helsinki kormány azzal számol, hogy Finnországban akár a ötvenezret is elérheti a menedékkérők száma idén - közölte a belügyminisztérium pénteken.

A kormány közlése szerint az eddig becsült harmincezer helyett mintegy ötvenezer ember kérhet menedékjogot az idén Finnországban, ahova az utóbbi kilenc hónapban 18 ezer menekült érkezett, ebből 11 ezer szeptemberben. A tavalyi évben összesen 3600 menedékkérőt regisztráltak az 5,5 milliós lakosságú, észak-európai országban.

A minisztérium közleményében megjegyezték, ez azt jelenti, hogy a lakosság arányában közel annyi menedékkérő érkezhet az országba, mint a migránsok legfőbb célpontjának számító Németországba vagy Svédországba.

A hétvégén több finn városban is demonstrációt tartanak a menekültáradat ellen, az ország harmadik legnagyobb városának számító Tamperében pénteken a bevándorlás ellen és mellett is tüntettek.

Ugyancsak pénteken a stockholmi bevándorlási hivatal közzétette legfrissebb jelentését, amely szerint idén eddig több mint 74 ezer ember nyújtott be menedékkérelmet Svédországban, ahova egyedül szeptemberben 24 ezer menekült érkezett. A legtöbben Szíriából és Afganisztánból jönnek, az érkezők egy jelentős része kísérő nélküli kiskorú.

A hivatalos adatok szerint idén eddig több mint 520 ezer illegális bevándorló érkezett az Európai Unióba.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×