Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
325.7
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Megérkeztek Nagy-Britanniába az első befogadott szírek

Megérkezett Nagy-Britanniába a brit kormány által befogadott szíriai menekültek első csoportja - közölte kedden a brit belügyminisztérium.

A tárca nem részletezte, hogy pontosan hány menekült érkezett, és azt sem, hogy hol helyezték el őket.

A belügyminisztérium szerint a befogadott szíriaiak elszállásolásban, egészségügyi ellátásban és oktatásban részesülnek, és érkezésük után azonnal munkát is vállalhatnak.

David Cameron brit miniszterelnök két hete jelentette be a londoni alsóházban, hogy Nagy-Britannia a jelenlegi parlamenti ciklus végéig, vagyis 2020 májusáig húszezer szíriai menekültet telepít át Nagy-Britanniába.

London ugyanakkor nem vesz részt az Európai Unió területén tartózkodó menekültek közös elosztását célzó uniós programban, hanem közvetlenül a Szíriával szomszédos országokban, Törökországban, Jordániában és Libanonban működő ENSZ-menekülttáborokból telepít Nagy-Britanniába menekülteket, más EU-tagállamokból nem.

Cameron szerint ennek az a célja, hogy a befogadott menekülők közvetlen, biztonságos úton jussanak el Nagy-Britanniába, és ne kelljen segítség nélkül vállalkozniuk az Európába vezető veszélyes utazásra.

A brit kormányfő a programot ismertetve kiemelte: London az ENSZ menekültügyi főbiztosságának eljárásrendjét alkalmazva választja ki az áttelepítendő menekülteket. A kiválasztási eljárás során előnyben részesülnek a maradandó háborús sérülést szenvedett gyermekek, kínvallatáson átesett férfiak, és olyan nők, akiket szexuális erőszak ért.

A befogadott menekülteknek érkezésük után a brit kormány öt évre szóló, úgynevezett humanitárius védelmi státust nyújtó vízumot állít ki.

A brit szabályok szerint az ilyen típusú tartózkodási engedélyt rendszerint azoknak a menekülteknek adják, akik nem feltétlenül jogosultak politikai menedékjogra Nagy-Britanniában, de visszatérésük hazájukba súlyos veszélynek tenné ki őket. Az ilyen vízum tulajdonosai munkát vállalhatnak, és ha az öt év lejártával is Nagy-Britanniában tartózkodnak, kérhetik állandó letelepedésük engedélyezését.

Londont számos bírálat érte, amiért nem fogad be még több szíriai menekültet, és azért is, mert nem vesz részt a már Európában tartózkodók elosztásában.

A brit kormány - Cameron által többször hangoztatott - hivatalos álláspontja szerint azonban a szíriai nép és Európa közös érdeke annak biztosítása, hogy a menekültek közül a lehető legtöbben a Szíriával szomszédos országokban, a menekülttáborokban maradhassanak, és onnan térhessenek haza, amikor az lehetségessé válik. Nagy-Britannia e meggondolásból állt az élére a menekülttáborok fenntartásának finanszírozását, valamint az e táboroknak otthont nyújtó országok, főleg Libanon és Jordánia megsegítését célzó erőfeszítésnek.

A brit kormány a minap 100 millió fonttal több mint egymilliárd fontra (430 milliárd forintra) emelte a szíriai konfliktus következményeitől szenvedők megsegítésére szánt segélyt. E segélyprogram a legnagyobb, amelyet Nagy-Britannia humanitárius válsághelyzetekben valaha is összeállított.

Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×