Ezzel a demokrata párti szenátorok biztosították, hogy elnöki vétó alkalmazása nélkül is életbe léphessen a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország), valamint Irán által július 14-én Bécsben megkötött atomalku.
A szenátus harmadszor szavazott a megállapodást elvető határozattervezet napirendre tűzéséről, de ezúttal sem volt meg a legalább 60 szavazat (56-42 volt az arány). Ha bármikor megszavazták volna, akkor is szükség lett volna a képviselőház jóváhagyására is, de a képviselőház - ahol a republikánusok szintén többségben vannak - egyáltalán nem szavazott az indítványról, a határidő pedig csütörtök éjfél volt.
A szenátusban mindhárom szavazáskor ugyanaz a négy demokrata szenátor szavazott igennel a republikánusokkal együtt: Charles Schumer, Bob Menendez, Ben Cardin és Joe Manchin.
A kormány már meg is kezdte a megállapodás végrehajtását. John Kerry külügyminiszter, a megállapodás egyik atyja bejelentette, hogy Stephen Mull külügyi államtitkár-helyettest nevezi ki főkoordinátornak az ügyben.
„Ezért Felcsút” – Orbán Viktor hosszú cikket írt




