A szlovén rendőrség közölte, hogy egy menekültközpontban helyezik el őket, Postojna városban.
A szlovén rendőrség délután a határállomáson megállította a vonatot, és nem engedte leszállni az úti okmányok nélkül utazó 150 migránst. A határrendészet szóvivője közölte, hogy a Horvátországból érkező migránsokat a lehető legrövidebb időn belül visszaküldik, a rendőrség pedig azt, hogy csütörtök estétől péntek reggelig nem enged be az országba egyetlen olyan személyszállító vonatot sem, amely Zágrábból érkezik a dobovai határállomásra.
A vonat azonban péntek hajnali két órakor elindulhatott a migránsokkal Postojnába. Az AFP hírügynökség szerint a rendőrség nem adott magyarázatot arra, hogy miért engedték be az országba a migránsokat.
Ez a mintegy 150 fős volt az eddigi legnagyobb menekültcsoport, amely Szlovéniába érkezett az Európát sújtó migrációs válság kezdete óta. Csütörtök napközbeni horvát és szlovén médiajelentések szerint összesen 500-600 migráns tartott Szlovénia felé.
A szlovén hatóságok közölték, hogy nem fogják hagyni a migránsok ellenőrizetlen ki-beáramlását, és biztosítani fogják belépésük megfelelő felügyeletét. A migránsok érkezésére készülve a határ mentén - amely egyúttal a schengeni övezet külső határa is - már kijelölték a tervezett regisztrációs pontokat és fogadóállomásokat.
„Ezért Felcsút” – Orbán Viktor hosszú cikket írt




