A tájékoztatás szerint Pavlo Petrenko igazságügyi miniszter közölte, hogy az érintett pártok - az Ukrajna Kommunista Pártja, a Kommunista Párt és az Ukrajnai Parasztok és Munkások Kommunista Pártja - a jövőben nem vehetnek részt a "politikai életben", és a tárcavezető kilátásba helyezte, hogy keresetet nyújt be a tömörülések betiltása érdekében.
Az Ukrajna Kommunista Pártja korábban meghatározó erőnek számított a kelet-európai országban, ahol a 2012-es parlamenti választásokon még a szavazatok 13 százalékát sikerült megszereznie. Azonban a Viktor Janukovics volt elnök melletti kiállása miatt azóta jelentősen csökkent a népszerűsége, és a tavalyi parlamenti voksoláson már csak a szavazók kevesebb mint 4 százaléka támogatta a tömörülést.
A kommunisták heves tiltakozással reagáltak az igazságügyi minisztérium pénteki bejelentésére, és a tárcát "önkényeskedéssel" vádolták meg.
A kijevi vezetés már korábban is tett lépéseket a kommunisták ellen: áprilisban a szovjet érából származó szimbólumok használatának tilalmáról és a kommunista ideológia elítéléséről szóló törvényeket fogadott el.
Megpofozott egy rendőrt egy magyar nő Bécsben







