Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Fehér Ház: az iráni megállapodás dacára lehet katonai beavatkozás

Továbbra is fennáll annak a lehetősége, hogy az Egyesült Államok katonai beavatkozást hajtson végre, ha Irán megsérti az atomprogramjáról szóló nemzetközi megállapodást - közölte a washingtoni Fehér Ház szóvivője pénteken.

Josh Earnest sajtóértekezletén kijelentette: a megállapodás valójában javítja a lehetséges amerikai katonai akciók sikerének esélyét, mivel az egyezség értelmében Washington jóval tisztább képet kap majd Irán tevékenységeiről, mint korábban. Mindazonáltal azt is leszögezte: a Fehér Ház ettől függetlenül diplomáciai, nem pedig katonai úton akarja rendezni az esetlegesen felmerülő nézeteltéréseket.

A szóvivő közölte, a kormány biztos abban, hogy a demokrata párti képviselők körében erős támogatásnak örvend a megállapodás. Egyúttal arra figyelmeztette a kongresszust, hogy ha elutasítja az egyezményt, akkor Irán felelősségre vonás nélkül tudja folytatni atomprogramját.

Az amerikai törvényhozás mindkét házában többségben lévő republikánusok azt ígérik, hogy mindenáron meg fogják akadályozni a szerintük túl engedékeny megállapodás életbe lépését. Ugyanakkor - Barack Obama elnök vétójoga miatt - ehhez kétharmados többségre lenne szükségük, amit csak a demokraták jelentős támogatásával tudnának tető alá hozni.

Earnest elmondta, hogy a Fehér Ház próbálja mélyíteni a biztonsági együttműködését a paktumot különösen élesen bíráló Izraellel, és a héten egyeztetést folytattak a két ország terrorellenes tisztviselői.

Obama a szóvivő beszámolója szerint pénteken fogadta az Irán legfőbb térségbeli riválisának számító Szaúd-Arábia külügyminiszterét is, aki előző nap amerikai kollégájával, John Kerryvel is tárgyalt a kérdésről.

Címlapról ajánljuk
Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

India öles léptekkel zárkózik fel a fejlett országokhoz. Ebben nemcsak a kedvező gazdaságföldrajzi és a még mindig kedvező demográfiai adottságok segítik, hanem az úgynevezett jó kormányzás is: a kormányzat szisztematikusan támogatja a hazai gyártást, stabilizálja a szabályozási kereteket, és egyszerűsíti az adózást, ráadásul a belső fogyasztói bázis is gyorsan nő. Bár a kilátások jók, kockázatok továbbra is vannak, és ezekre a befektetőknek is figyelniük kell.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×