A Bata cipőbirodalom alapjait lerakó Tomás Bata fiaként látta meg a napvilágot a monarchiabeli Prágában, Tomás Jan Bata néven. A cipőkészítés csínját-bínját a gyár zlíni központjában már gyerekkorában kitanulta, gazdasági ismereteit a magyarhradisi (Uherské Hradiste) kereskedelmi akadémián alapozta meg.

Alig 17 éves volt, amikor apja repülőgép-szerencsétlenségben bekövetkezett halála után neki kellett továbbvinnie a legendás szervezettségű családi vállalkozást. A Bata (avagy Batya, ahogy a helyiek ejtik) ekkorra már multinacionális vállalatnak számított, amely a cipőiparban az elsők között gyártott modern ipari módszerekkel jó minőségű, megfizethető cipőket, és ezeket saját üzlethálózatában értékesítette. Alkalmazottai különleges juttatásokban (átlagosnál magasabb bér, ötnapos munkahét, ingyenes orvosi ellátás) részesültek, a vezetőket a cég saját iskolájában képezték.

A virágzó gyár tulajdonosa 1939-ben a második világháború előestéjén, Csehország német megszállása elől menekülve Kanadába emigrált. A délkeleti Ontario tartományban, a ma már nevét viselő Batawa városkában alapította meg a Bata Shoe Company of Canadát, ahol gyárat, a vele áttelepült száz cseh munkáscsaládnak lakásokat épített.

A második világháború alatt sikeresen működtette cégét, stratégiai fontosságú cikkeket gyártott a szövetséges csapatok számára, együttműködött az Edvard Benes vezette londoni emigráns csehszlovák kormánnyal, amelynek számlájára jelentős összegeket utalt. 1945-ben rövid időre hazatért, de felmérve a viszonyokat úgy döntött: Londonba telepíti át a cég főhadiszállását. Igaza lett, mert az 1948-ban hatalomra került kommunisták a zlíni gyárat államosították (erre a sorsra jutottak a Bata cég egyéb kelet-európai érdekeltségei is), a korábban köztiszteletnek örvendő családot kizsákmányoló kapitalistaként bélyegezték meg.

A Kanadában letelepedett Bata, aki 1964-ben vállalkozását is ide vitte át, világméretű terjeszkedésbe kezdett. 1946 és 1960 között 25 új gyárat épített és 1700 üzletet nyitott, a Bata Shoe Organization 1964-ben a világ 79 országában volt jelen, 66 gyárában 175 millió pár cipőt gyártott, ezeket 4100 boltban árulták. A Bata 1975-ben már 90 ezer embert alkalmazott és évi 250 millió pár cipőt állított elő, ezzel a világ legnagyobb cipőipari vállalkozásának számított. A termelést a vásárlói igények maximális figyelembe vétele mellett alakították, mottójuk a "Nálunk a vevő az úr" volt. Európában a drága, minőségi cipők, Ázsiában és Dél-Amerikában a megfizethető árú, hétköznapi viseletű cipők gyártására összpontosítottak, az 1960-70-es években a harmadik világban ikonikus lábbeli volt a Bata vászon tornacipője. A lábbelik mellé ma már kiegészítőket (táskákat, öveket) is gyártanak, a Bata-üzletekben napjainkban naponta egymillió vevőt szolgálnak ki.

Bata a jól menő üzletet többek között a Szabad Európa Rádió támogatására is felhasználta, meg akarta üzenni az embereknek, hogy "a demokratikus gazdaságon alapuló demokratikus rendszer sokkal kedvezőbb számukra". Cégbirodalmát, - ahogy ő nevezte - a "szervezetet" 1984-ig irányította, ekkor fiának adta át a stafétabotot.

Az 1989-es kelet-európai rendszerváltozás után Václav Havel csehszlovák elnök hazahívta a már milliárdos és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) elnökségi tagjaként is tevékenykedő Batát, aki elérzékenyült a fogadására összegyűlt tömeg láttán. Gyakori és megbecsült vendég lett Csehországban, ahol újraindította a gyárat, Bata-üzletek egész sorát nyitotta meg. Thomast 1991-ben az elsők között tüntették ki a frissen létrehozott Masaryk-renddel, Zlínben édesapjáról nevezték el a főiskolát, amelyet a cég ma is jelentős összeggel támogat.

A kanadai gyár helyzete 2000-ben megingott, a batawai üzemet és kanadai márkaboltjaikat bezárták. A cég központját Svájcba helyezték át, de az idős Bata feleségével Torontóban maradt, támogatásával nyílt meg Torontóban a cipőmúzeum, ahol a több mint tízezer darabos gyűjteményben olyan különlegességek is helyet kaptak, mint például egy aranyszállal átszőtt papucs.

A cipőbirodalom fejét 2007-ben a FIRST gazdasági magazin felelősségteljes kapitalizmus díjával tüntették ki életművéért. Egy évvel később, 93 éves korában, 2008. szeptember 1-jén halt meg Torontóban. "Korunk egyik legnagyobb egyénisége hagyott itt minket. Bár szülőföldjén nem kedvezett neki a szerencse, a világban sokra vitte és számunkra az üzleti siker szimbólumává vált" - méltatta Václav Klaus cseh elnök.