A barcelonai grófságot még Nagy Károly frank császár hozta létre a 9. században, afféle ütközőállamként az ibériai arab államok és a frank területek között. A grófság, amely a 10. századtól már lényegében önállóságot élvezett, a 12. században dinasztikus módon egyesült Aragóniával. Az Aragóniai Királyság a következő időszakban nagyhatalommá vált, bekebelezte Valenciát, a Baleárokat, és egy időben uralta Nápolyt, Korzikát és Szardíniát is. 1469-ben II. Ferdinánd aragóniai király és Izabella kasztíliai királynő házasságával megszületett az egységes spanyol állam, amelyben azonban mindkét korábbi királyság, így Katalónia is megőrizte politikai intézményrendszerét, parlamentjét és törvényeit.

Amerika felfedezése (1492) után a spanyol ambíciók az Újvilágot vették célba, így a Földközi-tenger partján fekvő Katalónia vesztett jelentőségéből. A madridi udvar központosítási törekvései 1640-ben, a harmincéves háború idején felkelést váltottak ki, és a francia támogatást is élvező katalán rendeknek az 1652-es békében sikerült jogaikat újfent elismertetniük. A konfliktus azonban nem oldódott meg véglegesen, a spanyol örökösödési háború kitörése után pedig már kenyértörésre került sor.

Az utolsó spanyol Habsburg, II. Károly 1700-ban gyermek nélkül halt meg, trónjára igényt tartottak az osztrák Habsburgok és a francia Bourbonok is. 1701-ben Madridban XIV. Lajos francia király unokáját, V. Fülöpöt koronázták meg, mire válaszul az osztrák-angol-holland "Nagy Szövetség" hadat üzent a Napkirálynak. A harcok egész Európára kiterjedtek, spanyol földön pedig polgárháború dúlt, amelybe külföldi erők is beavatkoztak. A katalánok kezdetben Fülöpöt támogatták, de miután a Nagy Szövetség által támogatott Károly Habsburg főherceg (I. Lipót osztrák uralkodó fia) csapatai 1705-ben bevették Barcelonát, őt ismerték el királyuknak. 1711-ben Károly megörökölte a bécsi trónt, és így egy kézbe került volna a spanyol és az osztrák örökség, ami Ausztria szövetségesei számára elfogadhatatlan volt. Az angolok és a hollandok 1713-ban békét kötöttek a franciákkal, elismerve V. Fülöpöt Spanyolország királyának, amibe a következő évben Ausztria is beleegyezett. A francia születésű új uralkodó kemény kézzel látott neki a centralizált királyi hatalom kiépítésének, az "áruló" tartományok megbüntetésének, ami Katalónia számára katasztrófával ért fel.

Miután 1713 nyarán a brit és császári seregek a béke előírásainak megfelelően távoztak Barcelonából, V. Fülöp megkezdte a város ostromát. A várost mintegy negyvenezer katona vette körül, a védősereg alig pár ezer, katonai képzettséggel alig rendelkező emberből állt. Az ostrom megfelelő ágyúk híján mégis több mint egy évig elhúzódott, a nyomasztó túlerőben lévő királyi katonaság csak 1714. szeptember 11-én tudta bevenni a katalán fővárost. A bevonulás után V. Fülöp azonnal életbe léptette már korábban kiadott rendeleteit, amelyek megszüntették a katalán autonómiát, eltörölték a több évszázados múltra visszatekintő katalán intézményeket, és még a katalán nyelv használatát is megtiltották.

A katalán nemzeti reneszánsz (renaixenca) a 19. század végén kezdődött, napjainkban is tart, sőt egyre erősödik. A saját nyelvvel, kultúrával, polgári jogrendszerrel, kollektív identitástudattal bíró katalánok ma állam nélküli nemzetnek érzik magukat. Minden év szeptember 11-én megemlékezést tartanak az 1713-14-es harcokban elesett védők temetője fölött létesült barcelonai téren, és függetlenségpárti tüntetések is zajlanak.

A központi madridi kormányzat és a szakadár törekvéseket felkaroló barcelonai kormány közötti feszültség egyre nagyobb, aminek gazdasági okai is vannak: az ország területének 6 százalékát kitevő Katalónia állítja elő a spanyol GDP 20 százalékát, Katalónia a spanyol költségvetés nettó befizetője, de nem jogosult az adók beszedésére, és abba sem szólhat bele, mennyit kap vissza a pénzből. A függetlenség eszméje mindinkább népszerű az itteni lakosság körében. A helyi parlament 2013-ban szuverenitási nyilatkozatot fogadott el, 2014. novemberre pedig népszavazást írt ki a függetlenségről, amit a spanyol parlament alkotmányellenesnek minősített és nem hagyott jóvá.