Francois Hollande személyében az önálló Szlovákia létrejötte óta először érkezett francia államfő Pozsonyba. Hollande-t katonai tiszteletadással fogadták, majd az elnöki palotában Ivan Ga¹paroviè államfővel tárgyalt.
A megbeszélést követő nemzetközi sajtóértekezleten mindkét államfő nagyra értékelte a két ország kapcsolatát. A francia államfő meleg szavakkal méltatta Szlovákia útját az önállóság 20 éve alatt. A találkozó során a két elnök jelenlétében Laurent Fabius francia és Miroslav Lajèák szlovák külügyminiszter akciótervet írt alá a 2013-2018 közötti időszakra. Hasonló terv volt érvényben 2008 és 2013 között is.
A mostani dokumentum a fő hangsúlyt az innovációra, kutatásra és az energetikai együttműködés fejlesztésére helyezi.
Szlovákia és Franciaország között teljes az egyetértés az atomenergia felhasználásának kérdésében. Párizs teljes mértékben támogatja a mohi atomerőmű negyedik blokkjának építését és fontosnak tartja a nukleáris energia felhasználását, ám, mint a sajtóértekezleten elhangzott, fokozott hangsúlyt kíván helyezni az atomlétesítmények biztonságos működésére.
Franciaország fontos gazdasági partnere Szlovákiának, az országban több nagyvállalat működik. A legjelentősebb a Nagyszombat melletti Peugeot-Citroen autógyár, mely- a beszállítókkal együtt - több tízezer embernek biztosít munkát. Az utóbbi hónapokban felröppent hírek szerint a francia autókonszern az értékesítési gondok miatt fontolgatja a gyártás visszafogását, aminek negatív hatása lehetne a szlovákiai gazdaságra is.
Nyilvánvalóan ezek a kérdések is napirenden szerepelnek Francois Holland és Robert Fico kormányfő megbeszélésén.
A francia államfő - itteni lapok szerint - történelminek nevezett látogatása este ünnepi díszvacsorával zárul.
Pontos előrejelzés a rettentő ónos esőről – riasztások, térkép






