eur:
389.22
usd:
361.65
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

EU-csúcs - Német-francia kezdeményezés a hírszerzési együttműködés megreformálására

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) kémkedési, lehallgatási tevékenységével kapcsolatos legutóbbi botrányok után az Európai Unió állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcsértekezletén Németország és Franciaország közösen kezdeményezte a titkosszolgálatok közötti együttműködés új alapokra helyezését. Ennek az év végéig kell megtörténnie.

Minderről Francois Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár számolt be Brüsszelben péntek hajnalban külön-külön tartott sajtóértekezletén. A bejelentést megerősítette Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke is.

A lehallgatási botrány eredetileg nem szerepelt volna a csütörtök este kezdődött kétnapos csúcs napirendjén, a legutóbbi események azonban felülírták az előzetes programot. A hét elején derült fény ugyanis arra, hogy az NSA mintegy 70 millió francia telefonbeszélgetést hallgatott le. Szerdán pedig az derült ki, hogy az NSA megfigyelhette a német kancellár mobiltelefonját is.

Merkel kancellár szerint súlyosan megrendült a bizalom az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett, tömeges, titkos adatgyűjtés miatt, és annak helyreállításához nem elegendőek a szavak, tettekre, radikális változásra van szükség.

Az arra vonatkozó kérdéseket, hogy pontosan melyik telefonján milyen beszélgetéseket hallgathatott le vagy figyelhetett meg az NSA, Angela Merkel annyit felelt, hogy mindig igyekezett szétválasztani a pártja nevében és a kormányfőként folytatott kommunikációt, ezért két telefonja is van, mert mindig is kerülni akarta a látszatát is annak, hogy a pártkommunikációt közpénzből finanszírozná. A kancellári mobil titkosítva van - közölte, valamint azt is tudatta: nincs konkrét bizonyíték a lehallgatásra, mindössze erre utaló nyomok vannak, és az, hogy a másik fél, az Egyesült Államok nem cáfolja az állításokat.

A kancellár beszámolt arról, hogy sikerült közös álláspontra jutnia a francia államfővel a kérdésben, tájékoztatták a többi vezetőt a lehetséges lehallgatásokról, és kifejezték aggodalmukat azzal kapcsolatban, hogy ez milyen következményekkel lehet az uniós polgárokra nézve.

"Az Európai Unió és az Egyesült Államok partnerek, de ennek a partnerségnek kölcsönös bizalmon és tiszteleten kell alapulnia" - jelentette ki Merkel, majd aláhúzta: a hírszerzés szükséges a biztonság szavatolásához, de ha egyszer a bizalmatlanság magvát elvetetették, az nem segíti az együttműködést, sőt, éppen ellenkezőleg.

A Barack Obamával szerdán folytatott telefonhívás tartalmát firtató kérdést a kancellár azzal hárította el, hogy a beszélgetés bizalmas volt, az ilyenekről eddig sem nyilatkozott, s ezután sem fog. Angela Merkel az Európai Uniót, Németországot és az Egyesült Államokat igazi szövetségeseknek nevezte, ugyanakkor radikális változást sürgetett.

Hollande azt hangsúlyozta, hogy a szövetségesek kikémlelése nem ismétlődhet meg. Megerősítette, hogy Angela Merkel német kancellárral együtt tárgyalásokat kezdenek az Egyesült Államokkal az ügy tisztázására.

Angela Merkelnek és Francois Hollande-nak a decemberi EU-csúcson kell előterjesztenie ezzel kapcsolatos jelentését.

Az államfő szerint új alapokra kell helyezni a titkosszolgálatok együttműködését, amihez az év végéig közös kereteket kell biztosítani. "Arra törekszünk, hogy titkosszolgálatok között olyan együttműködést teremtsünk, amely nem csak a múlttal kapcsolatban önt tiszta vizet a pohárba, de a jövőre vonatkozóan is egyértelmű szabályokat biztosít" - jelentette ki az elnök, aki az az NSA kémkedéssel felérő akcióit elfogadhatatlannak nevezte.

Értesülések szerint a csúcson nem merült fel, hogy az Európai Unió megszakítaná a szabadkereskedelmi egyezményről folyó tárgyalásokat Washingtonnal. Enrico Letta olasz miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta: az ügy tisztázására van szükség ahhoz, hogy e fontos tárgyalások folytatódhassanak.

Címlapról ajánljuk
Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

Aréna
Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Este is gyengül a forint

Este is gyengül a forint

Hétfő este az euróval egészen február óta nem látott szintre erősödött a forint. Ezt követően kedden nem látni nagyobb elmozdulásokat, az euróval szemben gyengülésben van a magyar fizetőeszköz. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×