Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
324.56
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Kende Tamás: Meggyőzheti a kormány Brüsszelt

Ha a magyar kormány ígéretének megfelelően módosítja a jegybanktörvényt, lezárulhat a szabályozás ügyében indított kötelezettségszegési eljárás - mondta az InfoRádió által felkeresett nemzetközi jogász. Kende Tamás szerint, ha az Európai Bíróság elé kerülnek az ügyek, akár két évig is elhúzódhat a döntés.

Ha a magyar kormány az ígéreteit tettekre és jogszabályi intézkedésekre fordítja le, vagyis módosítja a jegybanktörvényt, akkor az ezzel kapcsolatos aggályokat rendezettnek láthatja az Európai Bizottság - mondta az InfoRádiónak Kende Tamás.

A másik két ügyben indoklással ellátott véleményt küldtek a magyar kormánynak, és a nemzetközi jogász szerint van lehetőség arra, hogy az Európai Bizottság eljárását elmarasztaló határozat nélkül zárja, de ehhez a jogi aggályoknak gyorsan orvosolni kell. Ha ez nem történik meg, akkor a Bizottság rövid időn belül az Európai Bírósághoz fordul, de elképzelhető, hogy arra a döntésre akár két évet is várni kell - fejtette ki.

Ha az Európai Bíróság elmarasztaló döntést hoz, akkor át kell alakítani a jogrendszert ezekben a kérdésekben - emelte ki Kende Tamás. Hozzátette: a bírák nyugdíjazása ügyében ennek inkább elvi jelentősége lesz, hiszen nem várható, hogy ennyi idő után visszatérnek az ítélkezésbe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×