Infostart.hu
eur:
363.69
usd:
324.34
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz
Szavazó a megismételt romániai elnökválasztás első fordulójában Bukarestben 2025. május 4-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Bogdan Cristel

Karnyújtásnyira a román kormányalakítástól

Benyújtotta a bukaresti parlamentnek csütörtök este az általa javasolt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusaiból, illetve független szakértőkből álló román kormány névsorát és programját Luca Niculescu független miniszterelnök-jelölt.

Facebook-bejegyzésében Niculescu köszönetet mondott a szociáldemokratáknak, amiért csatlakoznak kormányához, valamint a jobbközép Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ), amelyek nem vesznek ugyan részt a kabinetben, de hajlandónak mutatkoztak támogatni beiktatását és féléves türelmi időt biztosítani számára.

„Romániának hidakra van szüksége, nem falakra” – írta a kormányfőjelölt, méltatva a parlamenti pártok párbeszédkészségét, felelősségérzetét és nyitottságát.

Azt ígérte, hogy a kabinet beiktatása esetén a halaszthatatlan ügyekre összpontosítanak. Ezek közé sorolta a költségvetés-kiigazítást, amely lehetővé teszi a kórházak zavartalan működését, a gyógyszerellátási gondok megoldását, és elhárítja az önkormányzatokat fenyegető fizetésképtelenséget. Prioritás a 2027-es állami költségvetés elfogadása, a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a román vállalkozások támogatása és az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele, az ország védelmi és biztonsági képességeinek erősítése – sorolta.

A parlamentnek megküldött 130 oldalas, két évre szóló kormányprogram Románia deficitcsökkentő pályán tartását ígéri: az idei évet a GDP 6 százaléka körüli hiánnyal tervezik lezárni, az államháztartási hiány pedig 2030-ra csökkenhet el az uniós szabályok által megengedett 3 százalék alá.

A dokumentumban felvázolt helyzetértékelés szerint azonban a Niculescu-kabinet nehéz feladatra vállalkozik: az eladósodás mértéke meghaladta a GDP 60 százalékát, így már az államadósság kamatterhei is megközelítik a GDP 3 százalékát. Az idei első félévben – a remélt növekedés helyett – 0,6 százalékkal zsugorodott a román gazdaság, a külföldi beruházások drasztikusan csökkentek, a termelés és a fogyasztás visszaesett, az infláció a jegybanki előrejelzések szerint év végéig sem csökken 6 százalék alá.

A kabinet az adóbehajtás javításától, az intézményrendszer digitalizációjától, az államháztartás karcsúsításától és a hazai vállalkozásokat támogató beruházási programtól reméli a román gazdaság növekedési pályára állítását. A kormányprogram tág teret szentel az ország biztonságának növelését célzó teendőknek, ezek sorában kitér arra, hogy a hazai védelmi ipar fejlesztése érdekében új nemzeti hatóság alakul a miniszterelnök közvetlen felügyelete alatt.

A 120 oldalas kormányprogram külön fejezetet szentel a Romániában élő nemzeti kisebbségeknek, több mint két oldalon keresztül részletezve azokat a teendőket, amelyek a kisebbségek anyanyelvű oktatásával, közigazgatási nyelvhasználatával, kulturális örökségének megőrzésével, esélyegyenlőségével és társadalmi integrációjával kapcsolatosak. A kormányprogram ismételten ígéretet tesz annak a kisebbségi kerettörvénynek az elfogadására, amelynek első tervezetét több mint két évtizede, 2005-ben terjesztette a bukaresti parlament elé az RMDSZ.

A Niculescu által javasolt kormánynévsor 18 nevet tartalmaz, ebből 12-t a PSD jelölt. A kabinetben egyetlen kormányfőhelyettesi poszt marad, amelyet a belügyminisztériumot is vezető szociáldemokrata Marian Neagsu tölthet be. A korábbi kormánystruktúrához képest az is újdonság, hogy két tárca nélküli miniszter is tagja lehet az új kormánynak: egyikük a közoktatásért felel, másikuk a mesterséges intelligenciával és digitalizációval foglalkozik. Az ország deficitcsökkentő pályán tartásának biztosítékaként a pénzügyminisztériumot továbbra is Aleaxandru Nazare vezetné, a külügyminiszeri posztot pedig Dan Neculaescunak, Románia NATO-nagykövetének szánják.

A kétkamarás parlament összevont házbizottságának csütörtök esti határozata szerint a miniszterjelöltek parlamenti meghallgatását hétfő délután és kedd délelőtt szervezik meg a törvényhozás szakbizottságai, majd kedden 14 órakor kezdettel tartják megy a képviselőház és szenátus együttes ülését, amelyen titkos szavazással döntenek a Niculescu-kormány beiktatása ügyében.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×