Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Felesküdött az új kormány Belgiumban

Felesküdött kedden Brüsszelben Belgium új kormánya. A 60 éves, franciaajkú szocialista Elio Di Rupo miniszterelnök, 12 minisztere és hat kiemelt jogkörű államtitkár a hagyományoknak megfelelően II. Albert király előtt, a laekeni palotában tette le ünnepélyes esküjét, végérvényesen véget vetve ezzel az ország eddigi leghosszabb, 2010 tavaszán kezdődött belpolitikai válságának. Belgiumban utoljára a hetvenes években töltötte be franciaajkú politikus a miniszterelnöki tisztet.

A mostani kormánykoalíció részese a három nagy hagyományos politikai család - a jobbközép kereszténydemokrata, a balközép szocialista, valamint a liberális irányzat - flamand, illetve vallon vezető pártja. A nagy hiányzó a legutóbbi választások toronymagas győztese, az Új Flamand Szövetség (N-VA), amelynek az ország kettészakítására törekvő politikáját éppen az egységjellegű kormány alakításával próbálják ellensúlyozni.

Az új kormányban az eddigi pénzügyminiszter, a liberális Didier Reynders tölti be a külügyminiszteri posztot, aki tárcát cserélt a korábbi kabinetben a diplomáciai munkáért felelős, flamand kereszténydemokrata Steven Vanackerével. Gazdasági miniszterként ismét helyet a kapott a végrehajtó testületben a flamand szocialista Johan Vande Lanotte, és tagja annak Di Rupo párttársa, Laurette Onkelinx (szociális ügyek), valamint a vallon kereszténydemokraták legismertebb politikusa, Joe:lle Milquet is. A védelmi tárcát továbbra is a flamand jobboldali Pieter De Crem irányítja.

Az országban az utolsó teljes jogú kormány tavaly áprilisi lemondását követően, majd a júniusi választások után is - Yves Leterme flamand kereszténydemokrata politikus vezetésével - ügyvezető kormány tartotta fenn a közigazgatás folyamatosságát. Ez bizonyos tekintetben nagyon olajozottan működött - így 2010 második felében Belgium minden gond nélkül ellátta az EU soros elnöklő országának teendőit -, másfelől azonban a szükséges költségvetési takarékossági intézkedések késlekedése idővel már meglehetősen kikezdte a piacok türelmét és bizalmát, s az egyik hitelminősítő meg is vonta az országtól a legjobb adósoknak járó AAA besorolást.

Elio Di Rupo már miniszterelnökként részt vesz az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek csütörtöki és pénteki brüsszeli találkozóján. A belga parlament várhatóan szombaton tart bizalmi szavazást az új kormányról.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×