Infostart.hu
eur:
361.97
usd:
317.11
bux:
141600.83
2026. július 20. hétfő Illés

WHO: Szomáliában kolerajárvány követheti az éhínséget

Az ENSZ szakemberei szerint Szomáliában az éhínség nyomán küszöbön áll a kolerajárvány is.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteki jelentése szerint már ezrével jelentkeznek a vizes hasmenéses esetek, amelyek nagy valószínűséggel jelzik előre a kolera kitörését, ráadásul már kolerás fertőzéssel is találkoztak a fővárosban, Mogadishuban. A hasmenésjárvánnyal eddig 181 halálozás kapcsolható össze. A betegség terjedését, akár a koleráét is, a piszkos víz és a higiénia hiánya segíti elő.

Michel Yao, a szervezet közegészségügyi tanácsadója egy genfi sajtóértekezleten elmondta, hogy a múlt heti helyzethez képest 11 százalékkal 4272-re nőtt a heveny vizes hasmenéses esetek száma. A tőlük vett laboratóriumi leletekből véletlenszerűen kiválasztottak és megvizsgáltak 30-at, és 18-ban, azaz 60 százalékukban kolerás fertőzést mutattak ki. A hasmenéses betegek között az előző héten 77 százalékos volt az 5 évnél fiatalabb gyerekek aránya.

A hatvanszázalékos fertőzöttségi arány arra utal, hogy nagy a kockázata a betegség gyors elterjedésének, vagyis azt mondhatjuk, hogy járvány van - jelentette ki a szakértő.

A WHO fölöttébb tart járványok kitörésétől a szárazság sújtotta Északkelet-Afrikában, ahol nincs tiszta víz sem iváshoz, sem tisztálkodáshoz, a táborok túlzsúfoltak, és az éhező gyerekek ellenálló képessége legyengült. Az Egyesült Államok becslései szerint a szárazság és az éhínség már több mint 29 ezer 5 évnél fiatalabb gyereket ölt meg a Szomáliában.

Címlapról ajánljuk
Polgár Judit: nem vállalom a köztársasági elnöki tisztséget

Polgár Judit: nem vállalom a köztársasági elnöki tisztséget

Polgár Judit Facebook-oldalán hétfőn este jelentette be, hogy nem vállalja a köztársasági elnöki pozíciót. Magyar Péter miniszterelnök Polgár Judit bejegyzéséhez azt írta, hogy a jövőben is számítanak rá.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×