Infostart.hu
eur:
362.92
usd:
314.61
bux:
150370.81
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Harckészültségbe helyezték az észak-koreai hadsereget

Kim Dzsong Il észak-koreai vezető állítólag harckészültségbe helyezte az ország hadseregét - legalábbis így tudja a Yonhap dél-koreai hírügynökség.

Egy Észak-Koreával foglalkozó dél-koreai megfigyelő csoport úgy értesült, hogy Kim Dzsong Il parancsát egy magas rangú katonai tisztségviselő jelentette be.

A külvilág számára elérhető észak-koreai médiumok eddig nem tettek említést a parancsról, és egyelőre dél-koreai részről sem reagáltak a hírre.

A Koreai-félszigeten az utóbbi hetekben kiéleződött a feszültség, miután március végén elsüllyedt egy dél-koreai hadihajó az észak-koreai tengeri határ közelében, és 46 tengerész a tengerbe veszett. Egy nemzetközi vizsgálat szerint a hadihajó tragédiáját egy észak-koreai torpedó okozta, Phenjan viszont mindeddig tagadta a vádat, és háborúval fenyegetőzött.

Ri Mjong Bak dél-koreai államfő hétfőn bejelentette, hogy Szöul megszakít minden együttműködést és kereskedelmi kapcsolatot Észak-Koreával, és szorgalmazni fogja, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa fogadjon el szankciókat a kommunista rezsim ellen. A Pentagon közölte, hogy előbbre hozzák az amerikai és a dél-koreai haditengerészet korábban elhatározott közös gyakorlatát. "A közeli jövőben" esedékes gyakorlaton a tervek szerint tengeralattjárókat mozgósítanak majd, és kipróbálják a két ország tengeralattjáró-elhárító képességeit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató
percről percre

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartja heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Tartson velünk percről percre!
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Már több mint 50 százalékos pluszban a Rába!

Már több mint 50 százalékos pluszban a Rába!

Tegnap erős napot zártak a tőzsdék Amerikában, miután a legfrisebb fogyasztói árindex adatok közlése után a befektetők egyre agresszívabban kezdi kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Ezt követően Ázsiában ma reggel többnyire pozitív hangulatban zajlott a kereskedés, Európában pedig emelkedést láthatunk.  A magyar tőzsdén a vezető papírok kisebb elmozdulások vannak, a Rába részvényei viszont már több mint 50 százalékos pluszban vannak, miután az osztrák versenyhatóság is jóváhagyta a CSG részesedésszerzését a Rábát közvetetten birtokló társaságban, valamint a Hirtenberger Defence Systemsben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×