Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
325.85
bux:
142463.05
2026. november 6. péntek Lénárd

Hátramenetbe kapcsolt a szlovák gazdaság

A szlovák nemzeti bank legfrissebb prognózisa szerint az idén gazdasági visszaesés vár az országra.Az önálló Szlovákia történetében, tehát 1993 óta még nem volt példa visszaesésre.

Bár a gazdasági elemzők már jó ideje jelezték, hogy a kormány gazdasági növekedésről szóló prognózisai nem megalapozottak, és Szlovákia sem kerülheti el a szomszédos országokban tapasztalt hanyatlást, a jegybank az első hivatalos állami intézmény, amely hivatalosan is elismerte, hogy az idén recesszió várható az országban.

A jegybank számításai szerint 2009-ben az ország gazdasága 2,4 százalékkal esik vissza. Komoly lefékeződésről van szó, hisz a jegybank januári előrejelzése még 2,1 százalékos növekedésről szólt, tavaly pedig csaknem 6,5 százalékkal emelkedett a bruttó hazai össztermék.

A nemzetközi gazdasági válság hatására már első negyedévben visszaesett az ország export teljesítménye, csökkent a lakossági fogyasztás és a pénzügyi beruházások mértéke. A gazdasági visszaesés csökkenő hatással van az árakra, és ezáltal az inflációra is, amely 1,7 százalék körül várható, míg korábban 2,4 százalékos pénzromlást jeleztek.

A jelentés szerint a recesszió hatására a munkanélküliek száma az idén legalább 60 ezer fővel fog nőni, a munkanélküliség aránya az év végére elérheti a 12 százalékot.

A Szlovák Nemzeti Bank szerint, amennyiben a világgazdaság jövőre kilábal a válságból, akkor az ország gazdasága 2010-ben 2 százalékkal, és 2011-ben pedig 3 százalékkal fog növekedni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×