Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
325.85
bux:
142463.05
2026. november 6. péntek Lénárd

Az amerikaiaktól sem félnek a szomáliai kalózok

Elraboltak egy amerikai zászló alatt közlekedő teherhajót a szomáliai kalózok - jelentette be az Egyesült Államok haditengerészetének szóvivője. A 17 ezer tonnás hajó 17 fős legénysége is amerikai.

Szomáliai kalózok hatalmukba kerítették a Maersk Alabama nevű teherhajót - közölte egy Kenyában akkreditált diplomata, és a hírt megerősített az amerikai haditengerészet szóvivője is.

Bejelentése szerint a hajót, 21 fős legénységével együtt Szomália keleti partjainál támadták meg. Nathan Christensen hadnagy elmondta, hogy a hajó amerikai zászló alatt hajózott, de a dán Maersk tulasdona. A szóvivő hozzátette, hogy a Maresknek ugyan van szerződése az amerikai védelmi minisztériummal, ez a hajó nem a Pentagon megbízásából szállított árut.

A Maersk Alabama a hatodik hajó, amelyet egy hét leforgása alatt elfoglaltak a kalózok, de az első, amelyiknek amerikai legénysége vam.

Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×