Infostart.hu
eur:
362.6
usd:
322.62
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Kormányválságot okozhat két rab szökése Athénben

Görögországban hajsza folyik két elítélt után, akik immár másodszor törtek ki a börtönből, és immár második alkalommal, helikopterrel menekültek el. Az eset sokkolta a közvéleményt és kínosan érinti a tavalyi lázongások miatt megroggyant tekintélyű kormányt.

Lövések és egy helikopter hangja az athéni Koridallosz-börtön közelében - ahogy a környékbeli lakók emlékeznek. Nehéz elhinni, de Görögország két leghírhedtebb bűnözője, ugyanabból a börtönből, ugyanazzal a módszerrel, immár második ízben lógott meg.

Vasárnap délután a környékbeliek arra lettek figyelmesek, hogy egy helikopter szállt le a Korilladosz udvarán. Vaszilisz Paleokosztasz elítélt bankrabló és gyilkosság miatt életfogytiglant kapott társa, az albán származású Alket Rizaj ennek segítségével menekült el, pontosan ugyanúgy, ahogy 2006-ban tette. A korábbi szökés miatt épp ma álltak volna bíróság elé.
A 42 éves Paleokosztasz két évig bujkált és csak tavaly nyáron fogták el. Közben a rendőrség szerint arra is volt ideje, hogy kitervelje egy gazdag gyáriparos elrablását - a férfit két hét után engedték el, amikor családja kifizette a váltságdíjat. Rizaj szintén két évig rejtőzködött és azzal gyanúsítják, hogy ez idő alatt két bérgyilkosságot hajtott végre.

A politikailag megosztott Görögországban a rossz hírek különösen rosszul jönnek a mindössze egyfős parlamenti többséggel rendelkező kormánynak, amelynek máris lemondását kezdték követelni. Kosztasz Karamanlisz miniszterelnök kabinetje a különböző pénzügyi botrányok, egy tinikorú fiú agyonlövése és az azt követő rendőr-ellenes lázongások nyomán már így is a szakadék szélén táncol. Ha ez még nem volna elég, az Euópai Unióban sokkoló módon, egy radikális csoport azzal fenyegetőzik, hogy terrorkampányt indít a "korrupt" elit, többek között az újságírók ellen. A Lázadók szektája nevű csoport vállalta a felelősséget egy tévéadó elleni fegyveres támadásért a múlt héten.

A két bűnöző szökése így újabb kormányválságot idézett elő és a miniszterelnök mára rendkívüli tanácskozást hívott össze. Közölte ugyanakkor, hogy nem hajlandó az előrehozott választásokra. Közben letartóztattak három börtönőrt, és a helikopter pilótáját.

Szemtanúk szerint a két bűnöző egy kötélhágcsón mászott fel a helikopterre, ahonnan egy géppisztolyos nő lövöldözött a fegyveres börtönőrökre. Az elhagyott helikoptert később megtalálták Athén egyik külvárosában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×