Infostart.hu
eur:
362.4
usd:
321.97
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Észak-Korea közepes hatótávolságú rakétákat telepített

Közepes hatótávolságú rakétákat telepített Észak-Korea egy hétfőn közzétett hivatalos dél-koreai jelentés szerint.

A szöuli védelmi minisztériumnak az északi hadsereg fejlesztéséről készített jelentésében szerepel az is, hogy Phenjan ötven százalékkal, vagyis 90 ezer fővel növelte azoknak a különleges egységeinek a létszámát, amelyek alkalmasak arra, hogy könnyen beszivárogjanak Dél-Korea területére.

A közepes hatótávolságú rakéták, amelyeknek fejlesztését 1990-ben kezdte meg Phenjan, háromezer kilométerre képesek eljuttatni töltetüket - állapítják meg a jelentésben. A rakéták száma nem szerepel a beszámolóban. Az északi hadsereg létszáma 2006 óta húszezerrel, 1,19 millió főre emelkedett.

Az elmúlt héten az észak-koreai hadsereg fokozta Dél-Koreának címzett fenyegetéseit, kijelentve: kész "totális konfrontációra". Phenjan egyúttal azzal vádolta az Egyesült Államokat és Dél-Koreát, hogy támadás ürügyéül akarnak felhasználni neki tulajdonított, "nem létező nukleáris és rakétafenyegetéseket". Az észak-koreai vezetés előzőleg cáfolta azokat a washingtoni és szöuli híreket, amelyek szerint nagy hatótávolságú rakétával fog végrehajtani kísérletet.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×