Infostart.hu
eur:
362.1
usd:
322.24
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Nincsen varázspálcája Obamának

Józanságra inti az embereket az új amerikai elnökkel kapcsolatban a francia külügyminiszter. Bernard Kouchner a France Info rádiónak nyilatkozva kedden azt mondta: osztja a Barack Obama iránti világszerte megnyilvánuló lelkesedést, de az tudni kell, hogy az új amerikai elnök nem rendelkezik olyan varázspálcával, amellyel minden problémát egy csapásra meg tud oldani.

A politikus szerint "a világ most egyfajta kegyelmi állapotban" várja az új elnök beiktatását, de a nemzetközi konfliktusok megoldásához továbbra is szükség lesz az államok közötti szoros együttműködésre, és nem lehet mindent egy embertől várni, elismerve ugyanakkor Barack Obama "rendkívüli képességeit".

A francia média hangulata ennél sokkal mámorosabb. Az elmúlt napokban majdnem minden lap, rádió és tévéadó csaknem lépésről lépésre követte Barack Obama megnyilvánulásait, Washingtonba való megérkezését, külön kiemelve az amerikai nemzeti egység és a szolidaritás érzését növelni hivatott gesztusait.

A liberális Libération napilap egyenesen "Amerikai ígéret" címmel cikkezik a keddi beiktatási ünnepségről, megállapítva, hogy az embereket összegyűjteni akaró elnökkel új korszak kezdődik az Egyesült Államok történelmében. A lap kiemeli, hogy az elnöki beszédet maga Barack Obama írta, és az egyebek mellett az összefogás fontosságáról, valamint a felelősség új korszakának a kezdetéről szól majd.

A Le Monde napilap azt hangsúlyozza, hogy Obamának soha nem látott reménykedést sikerült ébresztenie az amerikaiakban, annak ellenére, hogy még egyetlen intézkedést sem hozott. Ami a világ egyik legbefolyásosabb lapja szerint egyszerre mutatja elődje népszerűtlenségét, valamint az új amerikai elnökkel szemben megnyilvánuló hazai és nemzetközi várakozásokat.

Az ünneplés mellett a jobboldali Le Figaro napilap azokat az amerikai problémákat is sorra veszi, amelyekkel Barack Obamának beiktatása után meg kell birkóznia. A lap megállapítja: az Egyesült Államok már nem ugyanaz, mint Obama megválasztásakor. 2008. november 4-e óta ugyanis további egymillió amerikai munkahely szűnt meg, és mára egy sor amerikai óriásvállalat állami lélegeztető gépen van.

A francia sajtó és a különféle elemzők egyetértenek abban, hogy az új elnöknek rendkívül nehéz problémákat kell aránylag rövid idő alatt megoldania, de most tudatosan azt a "csodát" ünnepli mindenki, hogy az Egyesült Államok 44. elnöke egy afroamerikai félvér, felesége - a First lady - pedig egy fekete bőrű hölgy.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×