Infostart.hu
eur:
362.13
usd:
322.48
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Obama kegyeit keresik Berlinben

Barack Obama amerikai elnökké választása után a berlini politikai vezetés elsősorban azzal volt elfoglalva, hogy milyen következtetéseket tudna levonni Obama sikeréből a szeptemberben esedékes országos választásra nézve. Elemzők végül arra a következtetésre jutottak, hogy a példát semmiképpen sem lehet átültetni Németországra, legfeljebb gondolatébresztésre jó az első színes bőrű amerikai elnök politikai sikerének tanulmányozása.

Barack Obama még megválasztása előtt, múlt nyáron Berlinben járt, találkozott a kancellárral és a politikai élet vezető képviselőivel, sőt nyilvános beszédet is mondott. Mindez arra vall, hogy a német kormány jó szimattal készült a megválasztására, és Angela Merkel kancellár időben megkezdte a baráti kapcsolat kiépítését.

Igaz, már akkor előrevetítette árnyékát a 2009. szeptemberi németországi parlamenti választás, mert miután a kereszténypárti kancellár ellenezte, hogy Obama a Brandenburgi kapu előtt mondjon beszédet, a szociáldemokrata külügyminiszter minden követ megmozgatott ennek érdekében, és végül is sikerrel járt, amit a lapok annak idején Frank-Walter Steinmeier washingtoni jópontjaként értékeltek.

A kancellári hivatalban folyatott tanácskozáson viszont Angela Merkel sem maradt el külügyminiszterének gesztusai mögött. A távozó George Bush elnök idején, ha csak átmenetileg is, de az iraki kérdés fagyossá tette a két ország kapcsolatát, és Barack Obama megválasztása óta szívósan törekednek arra, hogy minden szempontból új fejezetet nyissanak az amerikai-német viszonyban.

Miután Washingtonban bejelentették, hogy Obama hivatalba lépését követően felszámolják a guantanamói fogolytábort, a német külügyminiszter azonnal bejelentette, hogy Németország kész befogadni azon szabadon engedett személyeket, akik politikai okokból nem térhetnek vissza szülőföldjükre.

A lépés nem kerülte el a washingtoni diplomácia figyelmét, és alighanem ez is hozzájárult ahhoz, hogy az új elnök a jövő hónapban részt vesz az évről-évre megrendezett müncheni nemzetközi biztonságpolitikai értekezleten. Ez jó alkalom lesz a kancellár számára a nyugati szövetségre váró védelmi feladatok egyeztetésére.

A német média eddig érezhető csodálattal számolt be Obamáról. Alighanem legtalálóbban a Financial Times német kiadása fogalmazott, amikor azt írta, hogy a megválasztott amerikai elnök megtestesíti mindazt, ami hiányzik a berlini politikából: a jobb jövő érdekében fiatalos lendülettel, bő képzelőtehetséggel és nem kevesebb kockázatvállalással veti bele magát az államügyek irányításába.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×