Infostart.hu
eur:
362.08
usd:
322.41
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

A francia kormány megmentené az autóipart

Akár tízmilliárd eurót is fordíthat Franciaország az autóipar konszolidációjára. A kormány adócsökkentéssel és állami befektetésekkel szeretné biztosítani az egymillió embernek munkát adó ágazat jövőjét.

A francia kormány kedden egész napos tanácskozást tart az autógyártók és a legjelentősebb beszállítók képviselőivel, melyen az ágazatot érintő legfontosabb kormányzati intézkedésekről is döntés születik majd. Az egyeztetésen François Fillon miniszterelnök is részt vesz.

Luc Chatel ipari államtitkár még december 19-én egy harminc szakemberből álló stratégiai munkacsoportot hívott össze, melynek a legfontosabb teendőket kellett megfogalmaznia, és jelentése képezi majd a keddi tanácskozás fő témáját.

A Le Parisien című napilap úgy tudja, Sarkozy január végén egy 5-10 milliárd eurós programot jelent majd be, amelyet elsősorban hitelek formájában kíván a kormány folyósítani.

A napilap szerint ehhez azt a 40 milliárd eurós keretet használják majd, amelyet tavaly különítettek el a bankok számára, és amelyből egymilliárd eurót máris átutaltak a Renault, illetve a Peugeot-Citroën hitelintézeteinek. A kormány azonban már jelezte, hogy kész további összegek folyósítására is.

Értesülések szerint a kormány szándékában áll, hogy tovább növeli a meglévő 15 százalékos állami tulajdonrészt a Renault-ban. Tervezik továbbá, hogy az állam részesedést szerez a teljes egészében magánkézben lévő Peugeot-Citroënben, valamint az autógyártók legfontosabb beszállító cégeiben.

Ezzel együtt adócsökkentést is terveznek az ágazat versenyképességének javítására, például elengedik az új befektetések után járó iparűzési adót.

Ugyanakkor a kormány tovább akarja erősíteni a kevésbé környezetszennyező járművekkel kapcsolatos kutatás-fejlesztés finanszírozását is. Ezért a tervek szerint Franciaország is kapcsolódik az Európai Befektetési Bank által e célra meghirdetett 4 milliárd eurós programjához.

Otthon tartanák a termelést

A gazdasági minisztérium tisztviselői szerint a kabinet hosszú távon is szeretné biztosítani a több mint egymillió embernek munkát adó ágazat jövőjét.

Ugyanakkor kormányzati oldalon egyáltalán nem rejtik véka alá, hogy az állami erőfeszítések ellentételezéseként a termelés francia földön tartását, a külföldi gyárak egy részének hazatelepítését is várják.

A politikai elit számára ugyanis kulcsfontosságú problémát jelent, hogy az évtizedeken keresztül Európa egyik legnagyobb autóexportőrének számító Franciaország néhány éve autóimportálóvá vált.

A váltás abból következett, hogy a Renault és a Peugeot-Citroën 2005 óta termelésének több mint felét külföldre telepítette.
A konkrét intézkedéseket várhatóan január végén jelenti be Nicolas Sarkozy államfő.

Korábban portfolio.hu arról írt, hogy a vezető európai autógyártók igen pesszimisták a 2009-es kilátásokat illetően. Egyre több jel utal ugyanis arra, hogy az amerikai autószektor problémáinak globális hatásai vannak. A Renault, a Nissan és a Fiat vezetői szerint 2009-ben tovább zuhanhat az értékesített gépkocsik száma.

Hanganyag: Ráduly János

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×