Infostart.hu
eur:
362.51
usd:
323.19
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Taxival menekült egy magyar család

Taxival jutott el a Gázából kimenekített, kilenctagú magyar-palesztin család az egyiptomi határra, majd Kairóból érkeztek meg Budapestre. Összesen négy bőröndnyi ruhát hoztak magukkal, jelenleg a Kőszeg melletti Velemben pihenik ki megpróbáltatásaikat - írja a Vas Népe.

A 44 éves Berg József palesztinként Budapesten tanult gyógyszerészetet, az egyetemi menzán ismerte meg későbbi feleségét, Évát 1987-ben. Közös életüket egy fővárosi lakásban kezdték: József a Boráros téri patikában dolgozott, Éva a gyermekeket nevelte. 2000-ben költöztek át Gázába, Khan Yunes-i otthonukba. Gyakran jártak haza, tavaly is voltak Magyarországon.

A kinti életük tavaly szeptemberben kezdett ellehetetlenülni: az embargó miatt nem lehetett palackos gázt, benzint, élelmiszert kapni, és áram is csak éjszakánként volt. Már akkor eldöntötték, hogy nyáron végleg Magyarországra költöznek, aztán az egyre több civil áldozatokat követelő harcok átírták a forgatókönyvet. Amikor tavaly december 29-én a házukhoz közeli laktanyát bombázták, a Tel-Aviv-i magyar nagykövetség segítségét kérték.

Unokájuknak, a kis Nórának és lányuk férjének, Ahmednek nem volt még útlevele, de a követség segítségével sikerült papírokat szerezniük. Az eredetileg tervezett, Jordánián keresztüli menekülés lehetősége meghiúsult, és csak az egyiptomi egérút maradt, de az sem volt egyszerű. Józsefet múlt szerdán délben hívták telefonon, hogy három óráig érjenek az egyiptomi határhoz. Tíz kilométer volt a távolság, a taxis a szokásos ár négyszeresét kérte a korántsem veszélytelen fuvarért - ráadásul indulás előtt Sára leesett a lépcsőről, és enyhe agyrázkódást kapott.

Négy bőröndnyi ruhával indult el a kilenctagú család, a szerda éjszakát a kairói nagykövetségen töltötték. Pénteken érkeztek meg Budapestre, onnan a Velemben található, Novákfalva nevű üdülőbe mentek, ahol a tulajdonos vendégszeretetét élvezik. Azután visszatérnek Budapestre, a még meglévő, 2,5 szobás lakásukba. József munkát keres, és reméli, hogy legnagyobb lánya, Gália családjának is találnak lakást.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×