Infostart.hu
eur:
362.91
usd:
323.04
bux:
147680.83
2026. november 4. szerda Károly

Mégsem jöhet a gáz!

Az orosz fél megkapta vasárnap későn este az Európának való orosz gázszállítások ellenőrzésére hivatott megfigyelő csoportról szóló megállapodást, immár Ukrajna aláírásával, de Kijev kiegészítéseket csatolt hozzá, amiért Medvegyev megtiltotta az orosz kormánynak a dokumentum alkalmazását és ezzel az európai gázszállítások felújítását.

A dokumentum megérkeztét Szergej Lavrov külügyminiszter jelentette be vasárnap késő este.

Medvegyev úgy vélekedett: "Ez már csak a józan ész feletti gúnyolódásnak tekinthető, és célja a megszületett megállapodás életbe lépésének akadályozása, nyilvánvalóan destruktív és provokatív lépés".

Ezt követően Vlagyimir Putyin kormányfő közölte José Manuel Barrosóval, az EU Bizottság elnökével, hogy a megállapodáshoz csatolt, s Moszkvával nem egyeztett kiegészítések nem elfogadhatók, először is azért, mivel gyökeresen megváltoztatják a megállapodás lényegét, másrészt azért, mivel jelentős részben nincs közük az Európába menő orosz gázszállításokhoz, hanem a Gazprom és a Naftogaz kereskedelmi kapcsolataira vonatkoznak. Putyin felajánlotta Barrosónak, hogy elküldi az EU energetikai minisztereinek hétfői tanácskozására az orosz kormány illetékes tagjait és a Gazprom képviselőit, s abban maradt vele, hogy hamarosan újra beszélnek.

Lavrov arról számolt be, hogy a Kijevben hajnalban aláírt, s Moszkvában egész nap várt dokumentumot Oroszország uniós nagykövetének adták át Brüsszelben. A csatolt iratot ugyan nem mellékelték, de az már hozzáférhető, s enyhén szólva is csodálkozást kelt, mivel részben hazug állításokból áll, például arról, hogy Ukrajna nem vett le a tranzitra küldött orosz gázból.

Előzőleg Moszkvában késő estig többször elmondták az illetékesek: akadályozza az Európának szánt gázszállítások felújítását, hogy még nem kapták kézhez az ukrajnai tranzitot ellenőrző megfigyelőkről Kijevben hajnalban aláírt dokumentumot, és ezt késő délután jelentette Dmitrij Medvegyev elnöknek is Igor Szecsin miniszterelnök-helyettes.

Medvegyev akkor kijelentette, hogy Oroszország két feltételhez köti a gázszállítások felújítását: minden érdekelt fél írja alá a megállapodást, amely szövegében azonos az orosz fél által előkészített, egyeztetett és aláírt dokumentummal, és foglalják el helyüket a megfigyelők ott, ahol ellenőrizni fogják a gáz áramlását.

Közben a megfigyelők vasárnap már több mérőállomásra megérkeztek.

Az orosz fél nyilvánosságra hozta a megfigyelőkről szóló - Moszkva által szombaton aláírt és a soros EU-elnök Csehország képviselője által parafált megállapodás néhány részletét. Eszerint a csoportban a Gazprom, a Naftogaz ukrán importőr, a két ország energetikai minisztériuma, az EU-bizottság szakemberei, valamint a felhasználók részéről a francia Gaz de France, a német Ruhrgas és Wingas, a cseh RVE Transgas, a szlovák SPP, az osztrák Econgas, az olasz ENI, a norvég Stratoil Hydro, továbbá bolgár, görög és moldovai társaságok szakemberei vesznek részt.

A dokumentum értelmében a csoport összesen 75 tagból áll majd, és minden fél köteles tájékoztatni a többi érdekeltet a kijelölt személyekről. Azt is rögzíti a megállapodás, hogy Oroszország és Ukrajna garantálja a szakértők korlátoktól mentes, teljes körű hozzáférését az ukrajnai gáztárolókhoz és azokhoz az állomásokhoz, amelyeket a dokumentum konkrétan felsorol. A megfigyelők munkájának költségeit az őket küldő fél állja, a csoport által összegyűjtött információk pedig real time módban Brüsszelbe, Moszkvába és Kijevbe jutnak el.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×